Jim Carrey-nek köszönhető ez az új hóbort, ami egyre több utazót szippant be

A nyaralásra indulók konkrét úti cél nélkül mennek a repülőtérre, hogy aztán megéljék a "titokzatos utazás" néven ismert jelenséget.

Hogyan működik ez? Ahelyett, hogy saját maguk terveznék meg az útjukat, inkább kiszervezik a munkát egy utazási ügynöknek, aki elintézi a repülőjegyeket, a szállodai szobát, az éttermi foglalásokat és minden egyebet. A "munkaadónak" csak néhány általános preferenciát kell megadnia és aztán időben megjelennie a repülőtéren.

"Ez egy igazán szórakoztató módja annak, hogy olyan úti célokat fedezzünk fel, amelyek talán eszünkbe sem jutottak volna, de amikbe talán bele is szeretünk" – mondta Lillian Rafson, a Pack Up and Go nevű randomjellegű utazási cég alapítója a Good Morning Americának. Rafson megszervezi az utat – három éjszakára és két személyre 2300 dollártól (kb. 828 ezer forintról) indulnak a csomagok –, majd ad némi tanácsot a csomagolással kapcsolatban, de ennél többet nem. A résztvevők egy lepecsételt levelet kapnak, amit a reptéren bonthatnak csak fel.

Nem megy rosszul a történet, mert eddig több mint 40 ezren vették igénybe az irodát spontán kiruccanásra.

Két huszonéves queensi fiatal nemrég fedezte fel ezt a módszert – mindezt a 2008-as Az igenember című filmnek köszönhetően, ami lényegében elindította ezt a trendet. A vígjáték egyik jelenetében Jim Carrey és Zooey Deschanel karakterei hirtelen ötlettől vezérelve felszállnak a legelső induló gépre a Los Angeles-i repülőtéren, hogy aztán egy romantikus trip legyen belőle a nebraskai Lincolnba. Ez az emlékezetes pár képkocka elég volt ahhoz, hogy Neil A. Carousso tavaly novemberben a születésnapjára meglepje barátját, Christian Ladigoskit egy olyan utazással, ami bárhol végződhet.

"Megcsináltuk az egészet úgy, mint a filmben: összepakoltuk a táskánkat és kimentünk a LaGuardiára" – mesélte Ladigoski, aki minden időjárási opcióra bepakolt. "A légiutas-kísérő elárulta, ilyesmi még sosem fordult elő vele. Nagyon izgatott volt miattunk."

Akárcsak egy ügynökségnél, a duó megadott pár preferenciát, majd tudatta a Southwest Airlines pultjánál, hogy most elkerülnék a városokat és csak tegyék ki őket a semmi közepére. Végül a montanai Bozeman-ben kötöttek ki.

"Még egy üveg pezsgőt is adtak nekem a beszállókapunál" – mondta Carousso, aki később megjelölte a Southwestet egy közösségi médiás posztban, amiben leírta a sztorit, amire tízezer jutalompontot írtak jóvá neki.

Összességében az utazásuk fejenként közel 800 dollárba (288 ezer forintba)  került. Az ár tartalmazta a repülőjegyet, egy "fantasztikus" Airbnb-t egy farmon, az autóbérlést, az étkezést, valamint egy kirándulást a közeli Yellowstone Nemzeti Parkba. És Az igenemberben látottakhoz hasonlóan még egy meccsre is elmentek.

A legtöbb utazónál már a felkészülés is a nyaralás része, elvégre fejben addig is lehet hangolódni az útra, impulzusokat gyűjteni a helyszínről, ráérezni, hogy mit is akarunk csinálni igazán. Ehhez képest újabban egyre többen különböző MI-eszközökkel tervezik meg a nyaralásukat.

(Forrás: NY Post, fotók: Getty Images)

misztikus | célpont | trend | ismeretlen | úti cél

FOLYTASD EZZEL

Ikonikus márkák a CCC Back to School kollekciójában

Ezért nem szabad az ágyunkon kipakolni a bőröndöt külföldről hazaérkezés után

Rendeld meg a Roadster magazin 16. számát!

Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Már nem kell azon gondolkodni, hová üljünk be magyaros ételeket enni
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom