Az űrutazás rendkívül izgalmas és sok kutatómunkát igénylő terület. Ennek egyik aspektusa a táplálkozás. Ha ugyanis a Földtől egy távol lévő bolygóra szeretnénk embert küldeni, ki kell találni, hogy miként tudják majd előállítani saját ételeiket.
Az American Chemical Society élelmiszertudományi folyóiratában megjelent cikkben a kutatók számítógépes modellezést használtak, amiben a fenntartható táplálkozási formákat keresték az űrhajósok számára. Ezek alapján pedig megállapították, hogy a legjobb tápérték és a minimális termelési erőforrások miatt egy vegán étel lehet a befutó.
A fogás édesburgonyából, kelkáposztából, szójából, mákból, árpából, földimogyoróból és napraforgóból készül.
A kutatók ebből a hozzávalókészletből készítettek egy űrsalátát, amit négy tesztelőnek tálalták fel, hogy meggyőződjenek arról, valóban ízletes-e. A fogadtatás nagyszerű volt,
sőt, valakitől elhangzott az is, hogy mindennap szívesen fogyasztaná az ételt.
Ez is a cél. Hiszen, bár a fenti élelmiszerek mindegyike jól növekedhet mesterségesen kialakított, űrbeli körülmények között is, a kutatóknak azonban azon is dolgozniuk kell, hogyan lehet ezeket változatosan, izgalmasan elkészíteni. Az űrhajósoknak ugyanis nemcsak jóllakottnak kell lenniük, de jól is kell érezniük magukat a Földtől távol.
Így készül az űrsaláta
Hozzávalók:
- 63 gramm főtt szójabab
- 642 gramm főtt édesburgonya
- 223 gramm főtt árpa
- 79 gramm nyers kelkáposzta
- 25 gramm hántolatlan, pörkölt földimogyoró
- 155 gramm mák
- 18 gramm hántolatlan, pirított napraforgómag
- Opcionálisan tetszőleges salátaöntet
Elkészítés
Első lépés: Alaposan főzzük meg és hűtsük szobahőmérsékletűre a szójababot, az árpát és az édesburgonyát.
Második lépés: A kelkáposztát tépkedjük fel vagy vágjuk falatnyi darabokra.
Harmadik lépés: Keverjük össze az alapanyagokat egy nagy tálban, frissen fogyasszuk.
(Forrás: Atlas Obscura, fotók: Getty)
űrsaláta | asztronauta | űrhajós | űrétel
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!