Ha Dél-Tirolban hangolódnánk az ünnepekre, erre induljunk!
Olaszországban december 8-a, amely idén péntekre esik, a szeplőtelen fogantatás ünnepe, és munkaszüneti nap. Ebből az alkalomból azon a hétvégén naponta indul különvonat Milánóból, Bolzano, Bressanone (Brixen) és Vipiteno (Sterzing) karácsonyi vásáraira.
December 8-án, 9-én és 10-én a milánói központi pályaudvaron lehet felszállni a vonatra, amely Treviglióban és Bresciában is megáll, és egészen a Brenneróig közlekedik.
A vonat 7.20-kor indul, 10.43-kor érkezik meg Bolzanóba és 11.54-kor Brenneróba, majd 16.45-kor indul vissza Brenneróból, 18.11-kor ér Bolzanóba, Milánóba pedig 21.35-kor.
De ami a lényeg: a vonat megáll a legszebb karácsonyi vásároknak otthont adó városokban: Bolzanóban, Bressanonéban és Vipitenóban is. A bolzanói vasútállomásról emellett regionális vonattal Meranóba és Brunicóba, valamint a többi dél-tiroli városba is eljuthatunk, ahol szintén megnyitottak az adventi vásárok. Az utazás ára útvonaltól függően 25 és 38 euró (9500-15000 forint) között változik.
Ha körülnéznénk Bolzano tartományban, az Alto Adige Guest Passnak hasznát vehetjük, amely a buszokra, vonatokra és felvonókra is érvényes, és ha a tartományban szállunk meg, akkor ezt ajándékba kapjuk.
Alto Adige karácsonyi vásárai általában január 6-ig tartanak, legalábbis az öt fő városban: Bolzanóban, Meranóban, Bressanonéban, Vipitenóban és Brunicóban, de San Candidóban és Dobbiaco Val Pusteriában is.
Bressanone téli pillanataira nehéz lenne mást mondani, mint azt, hogy ellenállhatatlanok, akárcsak ez az osztrák határ közelében található, elképesztő szállás.
(Forrás: Si Viaggia, képek: Getty Images)
karácsonyi | olaszország | bolzano | dél tirol | alto adige | karácsony
Mikrobiom és wellbeing, avagy ez lehet az új szupererőd
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!