Fennáll a veszélye, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is elmaradnak a közkedvelt adventi vásárok Németországban.
Jelentősen megugrott ugyanis a Covid-fertőzések száma; a járvány kezdete óta először fordult elő, hogy egy nap alatt több mint 50 ezer új esetet regisztráltak. Az országban egyébként Európát tekintve a harmadik legalacsonyabb az átoltottsági arány, a lakosság hatvanhét százaléka kapott vakcinát.
Németország legtöbb karácsonyi vásárának – melyek sokat segítenének a tavalyi turisztikai visszaesés után a gazdaság fellendítésében – már a jövő héten meg kellene nyitniuk, a helyi hatóságoknak azonban a vírus terjedése miatt át kell gondolniuk a következő lépéseket.
A berlini Charlottenburg Palotánál tartandó vásár szervezői például elsőként mondták le a 2021-es rendezvényt, mert nem kaptak egyértelmű útmutatást a biztonságos feltételeket illetően.
Más ismertebb vásárok, mint például a müncheni Marienplatzon vagy a kölni dómnál tartandó ünnepi eseménysorozat szervezői viszont gőzerővel készülnek a november 22-ei nyitásra.
Szászország miniszterelnöke, Michael Kretschmer korábban a vásárok bezárására szólított fel, mondván: „Miközben a karácsonyi vásárban álldogálunk, forralt bort iszogatva, addig a kórházak tele vannak, és az utolsó forrásokért is küzdenek”.
Ezek a megjegyzések éles kritikát váltottak ki a piacok üzemeltetői körében, akik hetekkel ezelőtt kaptak zöld lámpát a megrendezésre, és a nyitási engedély alapján kötöttek vállalkozói szerződéseket. Ha mégsem tarthatják meg a vásárokat, akár csődbe is mehetnek.
A Városok és Önkormányzatok Szövetsége bejelentette, hogy a karácsonyi vásárokon a „2G”-nek nevezett szabályokat szorgalmazná – azaz csak olyanok látogathatják a piacokat, akik be vannak oltva, vagy nemrég gyógyultak fel a koronavírusból. Számos adventi vásár szervezői már korábban is bevezették a távolságtartást célzó intézkedéseket, kontrollálták a belépésre jogosultak számát, mások pedig védettségi kártyát kértek.
Eközben itthon megrendezi a Fővárosi Önkormányzat a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt. melynek területét körbekerítik, és a bejáratoknál ellenőrizni fogják a védettségi igazolvány meglétét.
(Forrás: Independent, fotók: Getty Images, Pixabay)
vásár | veszély | elmaradhat | adventi | koronavírus
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel
Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!