Karácsonyfa-állítással, valamint egészen az újévig tartó online programokkal vár az AdventBazilika rendezvénysorozata.
A remény adventje! mottóval indul az idén tízéves rendezvénysorozat, amely a koronavírus-járvány miatt az online térbe költözik – közölték a szervezők szombaton. A Szent István téren az érvényben lévő szabályozásnak megfelelően nem lesznek gasztro- és kézműves kiállítók, azonban három ünnepi szimbólumot – a rendezvény tizenkét méteres feldíszített karácsonyfáját, a Szent István Bazilika lépcsője előtt felállított betlehemi jászolt és egy ötméter átmérőjű adventi koszorút – kihelyeznek.
Az AdventBazilika online felületén élőben adventi gyertyagyújtást is közvetítenek, amelyet a hagyományosan Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István Bazilika plébánosa, a Szent Jobb őre végez el egy-egy, az alkalomhoz illő művészeti előadás, vers vagy dal kíséretében.
Emellett a Magyar Ökomenikus Segélyszervezettel együttműködve videóinterjú-sorozat készül, amelyben hírességek mondják el az adventtel kapcsolatos emlékeiket, valamint online elérhetővé teszik az Advent hangjai című, a rendezvényhez készült különleges zenei válogatást is. A jubileum apropóján a rendezvény fotóarchívumából is válogatnak.
Az AdventBazilika online kézműves kalendáriuma mindennap bemutat egy-egy kézműves kiállítót, ezzel is hozzájárulva, hogy a beszűkült lehetőségek miatt az idén se maradjon el teljesen az igényes portékát kínáló vállalkozók találkozási lehetősége a közönséggel. A kézműves kiállítók rövid videóikban egyszerű ajándék- és díszkészítő tippeket is adnak.
A programok mellett két országos online mozgalmat indít az AdventBazilika.
Egyrészt keresik a legszebben díszített ünnepi ablakokat – a versenyben a vásár online felületein bemutatott pályaművek közül a legjobbak ajándékot és elismerő oklevelet is kapnak – valamint az Add tovább, a karácsony bennünk él elnevezésű kampányukkal arra buzdítják az embereket, hogy az #adventchallenge címkét használva saját közösségi oldalaikon osszák meg a karácsonyi ünneppel kapcsolatos fotóikat, videóikat, gondolataikat.
Az AdventBazilika kezdeményezések célja, hogy a személyes találkozást nélkülözve, mégis együtt, közösségé formálódva éljük át a karácsonyi ünnepkör bizakodással és reménnyel teli várakozásának szakaszát.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)
betlehem | ünnep | advent | szent istván tér | program | karácsonyfa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!