Ez a teendő az egyes országokban, ha a nyaralás alatt kapjuk el a Covidot

Nemrég adtunk hírt arról, hogy Görögországban változtak a szabályok azokra vonatkozóan, akik nyaralás közben betegszenek meg. Most lássuk, mi a teendőnk más európai országokban!

Franciaország

Franciaország azon kevés európai országok közé tartozik, ahol nem törölték el a belépési korlátozásokat, így a látogatáshoz a védettség igazolása vagy teszt szükséges. Megfertőződés esetén a karantén ideje is attól függ, hogy az illető oltott, az előző négy hónapban esett át a betegségen vagy ezek közül egyik helyzet sem áll fenn.

Az első két esetben ugyanis hét nap a karantén ideje a tünetek megjelenésétől vagy a pozitív teszteredménytől számítva, és öt nap után hagyható el negatív teszt és két nap tünetmentesség ellenében. Ezek a szabályok vonatkoznak a 12 éven aluli gyermekekre is, oltottsági státusztól függetlenül. Az utóbbi esetben viszont tíz nap a karantén ideje, amely az említett feltételekkel hét nap után hagyható el. Covid-teszteket a gyógyszertárakban és tesztközpontokban lehet kapni.

Németország

Németországban a tünetek jelentkezése esetén orvoshoz kell fordulni vagy felhívni a 116 117-es forródrótot. Ha az öntesztelés eredménye pozitív, utána el kell végezni még egy hitelesített antigén gyorstesztet vagy PCR-tesztet is, és ha ez is pozitív, akkor legalább öt napra kell karanténba menni, amit ennek lejárta után negatív teszteredménnyel lehet elhagyni. Otthoni teszteket szupermarketekben és gyógyszertárakban lehet kapni, hitelesített tesztek pedig a tesztközpontokban érhetők el.

Olaszország

Akinek tünetei vannak, annak azt tanácsolják, hogy azonnal vonuljon karanténba és hívjon fel egy orvost, hívja a nemzeti forródrótot vagy valamelyik regionális vonalat, és az egészségügyi hatóságok megszervezik a tesztelést. Akinek nincsenek tünetei, az teszteltethet a gyógyszertárakban és tesztközpontokban.

Pozitív teszt esetén hét nap a karantén a teljesen beoltottaknak és azoknak, akik az elmúlt 120 napban estek át a betegségen, ezek nélkül viszont tíz napra kell elszigetelődni. A karantént három tünetmentes nap után lehet elhagyni (a szaglás- és ízlelésvesztés nem számít ilyen szempontból tünetnek), de szükség van negatív tesztre is. Ha a karantén végével továbbra is pozitív lesz a teszteredmény, akkor összesen 21 napra nyúlik az izoláció ideje.

Portugália

Portugália szárazföldi területén hét nap a karantén azoknak, akiknek pozitív lett a tesztjük, míg Madeirán, Porto Santón és az Azori-szigeteken öt nap. Tesztek a szupermarketekben is kaphatók, ha orvosi segítségre van szükségünk, azt valamelyik segélyvonalon vagy a 112-es számon érhetjük el.

Spanyolország

A tünetmentes vagy enyhe tünetekkel rendelkező fertőzötteknek nem kell karanténba vonulniuk, viszont azt javasolják nekik, hogy a nyilvános beltéri helyeken, a tömegközlekedési eszközökön és kültéren ott, ahol nem megoldható a távolságtartás, viseljenek maszkot tíz napig, és legalább egy hétig ügyeljenek a távolságtartásra.

Akinek viszont súlyosak a tünetei vagy a veszélyeztetett kategóriába tartozik, vagyis 60 éven felüli, várandós vagy immunszupprimált, annak hét napra karanténba kell vonulnia. Tesztet a tesztközpontokban lehet végeztetni.

Nagy-Britannia

Nagy-Britanniában egyáltalán nem kell karanténba vonulniuk azoknak a 18 év feletti látogatóknak, akik elkapták a Covidot, de azt javasolják nekik, hogy öt napig ne érintkezzenek másokkal. A 18 év alattiaknak három napig otthon kell maradniuk. Tesztet gyógyszertárban lehet venni.

Ha a következő úti célodat keresed, akkor itt találod a földi mennyországot, amiről eddig talán nem is hallottál, a spanyol szigetek közül pedig ez az öt a legjobb ár-érték arányú.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images)

spanyolország | covid | Nagy-Britannia | karantén | Németország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom