A kaposvári matektanár, aki adrenalint árul Miamitól Norvégiáig

Korábban, ha valaki a tanári pályát választotta, borítékolható volt, hogy a főiskola után elmegy egy közeli iskolába tanítani, és jó eséllyel onnan is megy nyugdíjba néhány évtizeddel később. Károly Attila viszont egészen más figura, ő négy év után külön utakra tévedt, és az oktatásnak eggyel izgalmasabb módját választotta. Így lett az eredetileg matematika-testnevelés szakos tanárból mára nemzetközi szörf-, kiteszörf- és síoktató, ráadásképp pedig egy olyan szakmában ér el világraszóló sikereket, amit rajta kívül senki sem művel az országban. De ne szaladjunk ennyire előre, elmeséljük, honnan indult a története.

Cirka húsz évvel ezelőtt, amikor épp csak elkezdett tanítani, rájött, hogy nem neki való a klasszikus iskolai légkör. Rövidesen úgy döntött, elvégez egy síoktatói képzést a Testnevelési Egyetem szervezésében, Olaszországban. A következő téli szezonban máris az osztrák Saalbach-Hinterglemm síterepén találta magát, ahol aztán húsz telet töltött el síoktatóként.

Ahogy az lenni szokott, az egyik történetből szövődött is a következő. Attila ugyanis a síoktatói tanfolyamon találkozott Repárszky Lászlóval, akinek szörfiskolája volt a Balaton déli partján, a bélatelepi kempingben. Mivel ötéves kora óta a Balatonon töltötte a nyári szüneteket – ahol áhítattal nézte, ahogy a német turisták a menő felszereléseikkel szörföznek –, és tizenévesen maga is deszkára állt, adta magát az ötlet, hogy ő is szörfoktatónak álljon. Egy nyarat oktatott a kempingben, aztán gyorsan saját üzletet csinált a megszerzett tudásból.

A következő évben, ’95-ben megnyitotta a Vízisport Centrumot Balatonfenyvesen, ami idén már több mint két évtizede működik sikeresen.

Sokáig menetrendszerű volt a nyári szörfözés és a tél síelés – sanyarú élet, ugye?! –, de Attila a szezonok közti néhány szabad hónapjára is keresett valami elfoglaltságot. Ő nem az az otthon, tévé előtt sörözgető fickó.

1998 nyarán egy kellemes, szeles napon egyik szörfös ismerőse jóvoltából kezébe került egy angol gyártmányú kite, amit kipróbálva egy újabb nagy kaland kezdődött: a kitesurf.

Ha valaki esetleg nem ismerné, ez az a – szerintünk még a hullámlovaglásnál is vagányabb – sport, ahol a riderek egy ernyő és a szél segítségével szelik a vizet egy deszkán állva, miközben több tíz méteres magasságokba ugranak, néha sok-sok trükkel egybekötve. Attila közben már javában siklóernyőzött is, úgyhogy nem volt teljesen ismeretlen a terep.

Így működik a kite

Minden, ami repülni képes, a felhajtóerőnek köszönhetően marad fent a levegőben. Ha egy kite megfelelően konstruált, akkor jól repül. Ha pedig repül, akkor felhajtóerőt termel, így képes a saját súlyát elbírva a levegőben maradni. Megfelelő hosszúságú zsinórokra rögzítve, irányítószerkezettel ellátva a létező legeffektívebb vitorla, ami saját repülési sebességének köszönhetően nagyobb erőt képes létrehozni, mint amit az adott szélsebesség indokolna. Épp ezért generál a “szárny” (ami jelen esetben az ernyő maga) komoly vonó- és emelőerőt.

A kite-ernyőt egy 4x10-26 méteres zsinórrendszerrel kötjük össze a szörfössel, ami egy irányító rúdhoz, az ún. bárhoz kapcsolódik. A rúd jobb vagy bal oldalának húzásával, illetve tolásával lehet irányítani az ernyőt, amin megfelelő szélben akkora erő jön létre, hogy lehet vele bármit vontatni.

A gyengébb szélben nagyobb felületű (15-21 négyzetméter) ernyőket, erősebb szélben pedig kisebb felületű (3- 12 négyzetméter) ernyőket használnak a megfelelő sebesség elérésére – akár szárazföldön, vízen, levegőben, hóban vagy jégen.

Nem kellett sokat várni, míg szörfoktatás közben összeismerkedett egy siklóernyőket gyártó cég tulajdonosával – kezdetben az ő segítségükkel kezdett el kite-ernyőket építeni. Hosszú folyamat kezdődött, aminek eredményeként megszületett a Kitech, a saját gyártású ernyőcsalád, amivel ma már a világ legkülönbözőbb pontjain találkozhatunk.

Így lett egy szörfösből gyártó

A szörfösökre nagyon jellemző, hogy az előrejelzéseket lesve minden lehetőséget megragadnak, hogy akár csak egy-két órára hódoljanak a hobbijuknak. Épp ezért van az, hogy oktatót is nehéz találni itthon – ki akarna tanulókkal bajlódni, mikor pont jól fúj... –, nemhogy valakit, aki a frankó, szeles napokat arra áldozza, hogy teszteli az ernyőket, amiket gyártott.

Attila viszont a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején elkészítette az első prototípusokat, amiket a balatoni szeles napokon tesztelt. 2002-ben pedig már számítógéppel tervezett kite-okat. A muníciót a gyerekkori élmények adták: sokszor álmodott a repülésről, készített és árult már gyerekként is sárkányokat, később siklóernyős pilótaként ezerrel bújta a siklóernyős folyóiratokat, azoknak is a konstrukciós cikkeit.

A kite megjelenésével pedig jött a felismerés:

"Ilyet én is tudnék gyártani!'

Az új sportág megjelenése utáni első évek olyanok voltak, mint a sötétben tapogatózás. Mindenki vett, amit épp tudott, aminek nagyobb híre és esetleg jobb marketingdumája volt. A tube-ernyők akkor már túl voltak több év fejlesztésen és tesztelésen, de akadtak a piacon olyan ernyők is, amiket óvszerrel tuningolt szeleprendszerrel próbáltak megóvni attól, hogy vízbeesés során túl sok vizet nyeljenek... Aztán persze hamar kiderült, hogy az óvszer nem UV-álló, így rendkívül sok fogy, aminek bolti beszerzése is vicces helyzeteket szült.

Látszott, hogy sok még a kiaknázatlan terület a sportban, így mit sem sejtve a gyártási, tesztelési, anyagbeszerzési és egyéb nehézségekről, belevágott, és megszületett a Kitech Universal Kites márka. A szörfös közegnek és a balatonfenyvesi szörfiskolának köszönhetően már az első modellekből is sikerült értékesíteni. Ősszel, tavasszal kiállításokon igyekeztek ismerté tenni a termékeket. Saját weboldala készült a kite-ernyőknek, és a szörfsuliban is elkezdték a kite-oktatást. A remek adottságú balatonfenyvesi partszakaszon sok sok érdeklődőből faragtak kite-szörföst az évek során.

Újabb és újabb modellek készültek, amelyek a gyártási és tesztelési, illetve aerodinamikai ismeretek bővülésével egyre jobban működtek, így egyre többen kezdték el használni a magyar kiteokat. A csapat folyamatosan nőtt, a riderek egyre jobbak lettek, egyre több felhasználói visszajelzés érkezett, a folyamat egyre jobb termékeket eredményezett.

Közben fejlődtek a szoftverek is.

"A tervezéshez használt szoftverek mellett elkezdtem aerodinamikai szoftvereket is használni, virtuális szélcsatornában szárnyszelvényeket analizálni, a megismert aerodinamikai igényeknek megfelelő saját profilokat rajzolni, alkatrészeket tervezni."

Az is hamar eldőlt, hogy az ernyők mely típusa mellett teszi le a voksát. Hogy miről is van szó?

Alapvetően kétféle kite-ernyő létezik: a felfújható ún. tube-ernyők (inkább vízre javasolt a használatuk), és a siklóernyőkre emlékeztető rendszerű Ram Air, más néven soft kite-ok. Utóbbiak – mint a nevük is mutatja – puha kivitelűek, ezért kevésbé sérülékenyek – ezért akár szárazföldön, vagy havas, jeges felületen is használhatóak, de a légcellás kivitelük és a korlátozott erőszabályzási lehetőségek miatt a kezdetekben vízen nem működtek olyan jól, mint felfújható pumpás társaik.

"Siklóernyősként sokkal inkább szimpatizáltam a Ram Air kite-okkal. Azt gondoltam, ha tudok ezeknek a kite-oknak a vízi használhatóságán és az irányítási dinamikáján javítani, akkor ebből a jobb aerodinamikai tulajdonságok miatt valami igazán jó dolog is lehet!"

Ráadásul sokáig világviszonylatban is csak egy-két gyártó foglalkozott soft ernyőkkel, sokkal könnyebbnek tűnt mellettük labdába rúgni, mint a túlnépesedett tube kite-piacon.

Hogy készül egy ernyő, és miért jó üzlet ezzel foglalkozni?

Ahogy egyre jobb modellek készültek, egyre több ember látta megfelelő minőségűnek a terméket, és egyúttal érdemesnek arra, hogy kipróbálja. Az akciókamerák megjelenésével ráadásul volt néhány riderük, akik rendszeresen felvételeket készítettek sportolásuk alatt, és az alapanyagból filmeket vágtak. Bemutatták, hogy ők miket csináltak, milyeneket ugrottak. Ahogy ezek a felvételek felkerültek a netre, gyorsan érdekesek lettek az ernyőik a külföldiek számára is.

Rövidesen több országba, például Olaszországba, Franciaországba és Norvégiába is eljutottak az ernyők, a gyártási kapacitás pedig a kezdeti formában hamar elérte a határait.

"Otthon kezdtük – de nem a garázsban, mint a nagy tech-cégek anno, hanem a konyhaasztalon. Aztán a házunkban egy 6x4 méteres szoba lett a "gyártóközpont", ahol az első ernyőket az új laminált padlón négykézláb szabtuk, több napi térd- és derékfájást begyűjtve az akcióval. Később, amikor már az egész emelet, folyosó, hálószoba tele volt az alkatrészekkel, és nem tudtunk mozdulni, szellőztetni is csak óvatosan lehetett, nehogy elfújta a huzat a varrásra előkészített pihekönnyű alkatrészeket, tudtuk, hogy lépni kell.

Ma már több helyszínen, tágas műhelyben folyik a gyártás. Mindent saját maguk készítenek a megrendelt alapanyagokból. Magyarországon tulajdonképpen csak a speciális, UV-nak és tengervíznek is ellenálló cérnát, cipzárt, szegőgurtnit tudják beszerezni, mert olyan alapanyagokról van szó, amikre itthon abszolút nincs kereslet. Így lehetséges az, hogy a beépített kis csigákat például Ausztráliából, az ernyők anyagát Koreából, az irányításhoz szükséges bárt pedig Hong Kongból rendelik, hogy csak pár alkatrészt említsünk.

Egy termék megszületése több száz tesztórát és prototípusok sorozatát igényli, nem is beszélve a gyártósablonok elkészítéséről, a feliratozási szerszámokról, a hímzésről, a szitanyomásról és még sorolhatnánk.

Nagyjából egy év is eltelik, mire egy prototípusból kiforrott kész modell lesz (öt különböző méretben, 6-18 négyzetméterig

Attila matematika- és testneveléstanárként számára teljesen idegen területre lépett. A gyártás kivitelezéséhez technológiák sorát kellett megtanulnia a szabászattól a varrógép szerelésig, a 3D-modellezésről a szitanyomásig.

Ráadásul a kite-ernyők tervezése egy olyan speciális terület, amivel világviszonylatban is annyira kevesen foglalkoznak, és olyan szinten titkosan kezelik a megszerzett tudást, hogy szinte lehetetlen valakivel érdemben az adott témáról értekezni.

A piac is gyorsan változik. Egy új modell maximum két évig érdekes a piacon, ezért a gyártás mellett folyamatosan fejleszteni is kell. Alapigény, hogy a következő modell mindenben jobb legyen, mint az elődje, és fel tudja venni a nagy gyártókkal a versenyt minőségben, repülési tulajdonságokban.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi lehet a cél egy újszerűbb dizájnon, szebb formán túl?

Igazából az, amire minden adrenalin vadász – beleértve Attilát is – vágyik: hogy az ernyő minél kisebb szélben megfelelően húzzon, még nagyobbat emeljen, jobban forduljon, könnyebben irányítható, és stabil legyen.

"Folyamatosan kell a fejlesztési elképzeléseken dolgozni, de nehéz, mert mire minden megszületik, az alkotó szinte üres. Minden akkor rendelkezésre álló tudomány, technika benne van az új termékben, továbblépni csak további tanulással, problémamegoldó gondolkodással és sok-sok munkával lehet."

Attila elképzelései viszont, úgy néz ki, nagyon is működnek, és a rengeteg befektetett energia lassacskán megtérül. Kite-ernyői Norvégiától Floridáig több országban megvásárolhatók, köszönhetően a kiépített forgalmazói hálózatnak, mely hónapról hónapra bővül. Hatalmas eredmény az is, hogy a különböző kite-os fórumokon a Kitech ernyőket a nagy gyártók modelljeihez hasonlítják, sok pozitív vélemény és egy-egy komolyabb sporteredmény is érkezik.

Norvégiában például évről évre megrendezik a VAKE-t, egy embert próbáló snowkite-versenyt – itt havon csúsznak a versenyzők –, ahol síléccel, felszerelést vontatva kell GPS-koordináták alapján végigverekedni magukat a sportolóknak egy kegyetlen hosszú pályán. A nehézségi szintet jól mutatja, hogy a verseny első öt évében senkinek nem sikerült még csak teljesítenie sem a kitűzött távot. Az első évben viszont, amikor sikerült valakinek végigmenni, a norvég csapat Kitech ernyőkkel teljesítette a versenyt.

A norvég kite-sí bajnok is Kitech ernyővel versenyez, ő a világ legnagyobb snowkite-versenyén, a Red Bull szponzorálta Ragnarokon is kb. négyszáz indulóból a tizenkettedik helyen végzett.

"A legbüszkébb talán mégis arra vagyok, hogy sokan érdemesnek találják a terméket arra, hogy megvásárolva ezzel töltsék a szabadidejüket, és örömöt találnak benne" – mondja Attila.

Hogyan tovább?

Amikor arról kérdezősködünk, hogy ez tényleg annyira álommeló, mint borszakértőnek lenni, Attila mosolyog. Azt mondja, a lehetőség, hogy álommeló legyen, abszolút benne van, de egyelőre napi szinten részt kell vennie a gyártásban, hogy működjön minden. Ez egyúttal persze előny is, hiszen így az egész folyamatot átlátja, a tervezéstől az értékesítésig.

A legfőbb cél most, hogy modern, sok-sok országban eladható termékeket fejlesszenek és gyártsanak, valamint, hogy a nagy márkákkal egy lapon említsék őket kite-szörfös körökben.

Az új, sokoldalú Free RS névre keresztelt széria például már ennek szellemében készült, és épp most kerül piacra. A következő modell pedig egy nagy oldalviszonyú, versenyzési célokra is használható ernyő sorozat lesz.

A tanítástól Attila olyan távol került, mint a paradicsom a körtétől, de ő maga nagyon is sokat tanult útközben.

"Az út, amit eddig megtettem, sokat adott, és megkeményített. Nincs olyan, hogy nem megy, hogy feladjuk. Mindenre létezik megoldás, csak eleget kell a problémával foglalkozni, amíg az el nem hárul."

Azzal kapcsolatban is derűlátó, hogy kinek adja majd át ezt a mérhetetlenül sok speciális tudást, amit hosszú évek alatt szívott magába. Középiskolás fia, Geri már sokat segít a tesztelésben, és lánya, Kata is épp most jelentette be, hogy el akar kezdeni kite-ozni.

Ennél nagyobb öröm aligha lehet! Na jó, talán még az, ha a nyári időszakban Fenyvesen, és a Youtube-on sok-sok iksszel díszített ernyőt lát. Mert akkor tudja, hogy elégedett, széles mosolyú emberek lógnak a zsinór másik végén.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Károly Attila, Gyana Dániel)

RAGNAROK | kite | VAKE | buggy | kitech