Erre számíthat az, aki III. Károly koronázására utazik Londonba

Az esemény májusban lesz, azt pedig már most tudni, hogy lenyűgöző és felejthetetlen élménynek ígérkezik sok ember számára az Egyesült Királyságban és szerte a világon.

A koronázási ceremónia egy része exkluzívnak tűnik, csak kevés meghívott vehet rajta részt, de az egész eseményt élőben közvetítik majd a televízióban, hogy egy világ válhasson az ünnep részesévé. Az igazi koronázási élményben azonban kétségtelenül azoknak lesz leginkább részük, akik a nagy napon Londonban tartózkodnak majd és

minden pillanatban magukba szívhatják az egyszeri és megismételhetetlen a hangulatot.

Nem csoda, hogy sokan tervezik, hogy a koronázásra Londonba érkeznek.

III. Károly király koronázását 2023. május 6-án, szombaton tartják a Westminster apátságban, London központjában. Maga a ceremónia csupán egy eleme a teljes eseményfolyamnak, amelynek része például a Buckingham Palotából induló és oda visszaérkező felvonulás, amelyre a királyhoz az uralkodói család többi tagjai is csatlakoznak és melyet százezrek kísérnek majd.

Sajnos a tényleges ceremónián csak a királyi család tagjai, a világ vezetői, politikusok, képviselők és más meghívottak vehetnek részt, a széles nyilvánosság a televízióban és London utcáin, kivetítőkön követheti.

A koronázást követően a nap kulcsfontosságú pillanata az lesz, amikor az uralkodó először lép ki a Buckingham Palota erkélyére családja körében, hogy üdvözölhesse az összegyűlteket.

A koronázás napján koncertek is lesznek, hatalmas nyüzsgés várható.

A szálláshelyekért már most ádáz küzdelem zajlik, érdemes minél hamarabb lecsapni a még üres szobákra, különösen a központi helyeken. Az esemény ideje alatt Londonban tartózkodóknak pedig fel kell készülniük arra, hogy a közlekedés hektikus lesz a koronázás hétvégéjén, az árak pedig az egekbe szöknek.

(Forrás: luxurytravelmagazine.com, fotók: Getty)

utazás | london | III. Károly | koronázás | károly

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom