Hatalmas bajban a kávéipar, hálát kell adnunk minden megivott csészéért

Az elmúlt húsz évben nem volt még olyan alacsony a világ kávébab-tartaléka, mint most, ráadásul a brazíliai kedvezőtlen feltételek és a magas szállítási költségek is nyomást gyakorolnak az iparágra.

Legközelebb, amikor a reggeli kávénkat kortyoljuk, érdemes hálát adnunk azért, hogy egyáltalán van mit innunk, ugyanis a globális kávébab-tartalékok történelmi mélységbe zuhantak.

Az ICE Futures US által közzétett adatok szerint mindössze nagyjából 64 millió kilogramm arabicababot tartalékoltak, ami 2000 februárja óta a legalacsonyabb készletnek számít – írja a Bloomberg.

Az üzleti oldal hozzáteszi, hogy ezek a fogyatkozó készletek évtizedes csúcsra emelték az arabica árát.

A világjárvány is nehezítő körülmény, azonban a jelenlegi kávéhelyzet a legközvetlenebbül Brazíliához, a világ vezető kávétermelőjéhez kötődik. Az országban a termelés katasztrofálisan alakult 2021-ben a nem megfelelő termesztési körülmények miatt, ezt pedig a szállítási költségek kiugró növekedése tovább súlyosbította.

Brazília készletei az ICE Futures által felügyelt globális készletek harminckilenc százalékát teszi ki, szemben a tavalyi ötvenöt százalékkal.

És hogy milyen hatással lesz ez a kávé kereskedelmi árára? A szakértők szerint a következő hónapokban, sőt években tovább fog emelkedni. A folyamat már most jól látható a Starbucks példáján keresztül, amely múlt héten jelentette be, hogy 2021 októbere óta harmadszor emeli meg az árait.

A vállalat akkor elsősorban a munkaerő-problémákat és az inflációt okolta a növekedésért, és nem említette külön a kávétartalékokat vagy Brazíliát. Ugyanakkor Kevin Johnson elnök-vezérigazgató kijelentette:

arra számítanak, hogy az ellátási lánc zavarai a belátható jövőben is folytatódni fognak.

(Forrás: Food&Wine, fotók: Getty Images)

ár | koffein | arabica | kávébab | drágulás | arabica kávé

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom