Kerékpáros körtúrával is bejárhatók Szlovénia zöld fővárosai

2020 októberében indult el Szlovénia zöld turisztikai programja, amely három fenntartható gondolkodású területre vezeti a turistákat.

Szlovénia zöld fővárosai olyan városok és régiók, amelyeket kerékpárral vagy vonattal is el lehet érni. Ezek közé tartozik Ljubljana, Kocevje és a Bela Krajina régió, amely a szlovén szokások, a gasztronómia és a kulturális élet olvasztótengelye.

Az országban az úgynevezett Good Place nevű civil szervezet adja a városoknak, falvaknak és vállalkozásoknak a zöld tanúsítványt, melyet szigorú környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási előírásokhoz kötnek.

A Szlovén Idegenforgalmi Bizottság ajánlása szerint érdemes a három kulcsfontosságú területet egy körtúrán bejárni kerékpárral. Ebben az esetben a kiindulópont és egyben a cél is Ljubljana, ahonnan hatvanöt kilométeres távolságra fekszik Kočevje, a természet fővárosa, ahol a világörökségi oltalom alatt álló erdők és vadon élő állatok várják a turistákat. Ezután további nyolcvan kilométert kell megtenni az ország kulturális fővárosáig, a Béla Krajina régióig.

Az útvonal első szakasza a fővárosból az Alpok vonulata mellett a Kocevsko régión át vezet, amelynek több mint kilencven százalékát fák borítják. A területen hatalmas, hetvenöt hektáros ősbükkös is megtalálható, amely az UNESCO világörökségének része. A régióban lehetőség nyílik a vadon élő állatok, lábnyomok tanulmányozására, medvelesre. A terület ugyanis egyike azon kevés helyeknek Európában, ahol mind a három nagy húsevő ragadozó, a medve, a hiúz és a farkas is természetes élőhelyén, a vadonban figyelhető meg. A helyiek a velük való együttélést tartják az egyik legfontosabb örökségüknek, így folyamatosan arra törekednek, hogy a vadállatok minél nagyobb harmóniában élhessenek az erdőkben.

Innen az út a szlovén–horvát határig, a Kolpa-folyóig vezet, majd a kerékpárút hullámzó, zöld dombokon át halad a Krajinski Park Kolpáig. A természeti parkon belül több tucat ősi falu, malom, kastély és templom vezet be a népi építészetbe, miközben tökéletes helyet biztosít a piknikezésre. A környék települései számos lehetőséget kínálnak a helyi kultúra megismerésére, ami sajátságos találkozása a szláv, a germán és latin örökségnek. A Sturm-dűlőn szőlőültetvények között áttekerve több mint húsz pincészet borai kóstolhatóak meg.

A körutazás tökéletes bepillantást enged Szlovénia sokszínűségébe, és általa talán a környezettudatos gondolkodás is formálódhat.

Az ország területe akkora, mint a Dunántúl fele, de vannak drámai hegyvonulatai, van mediterrán kisvárosokkal és homokos strandokkal teli tengerpartja, valamint urbánus kalandokat ígérő nagyvárosai. Szlovénia ráadásul közel van, autóval is könnyen megközelíthető, ami posztpandemikus világunkban nem elhanyagolható tényező. A legfontosabb azonban, hogy Szlovénia minden utazónak sokat ígér, és ezeket az ígéreteit rendre be is tartja. Remélhetőleg ezeket az ígéreteket hamarosan számon kérhetjük, hiszen mostanság nem igazán ajánlatos útra kelni, de tervezni, álmodozni nyugodtan lehet. Szlovéniával kapcsolatban pedig bőven van mit. 

(Fotók: Getty Images)

kerékpártúra | kirándulás | park | szlovénia | Ljubljana

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom