A Szent Lőrinc-folyón megbúvó apró Zavikon-sziget különös titkot rejt: tulajdonosa, Donald Rickerd nem csupán e kis kanadai földdarabot birtokolja, hanem egy alig tíz méterre fekvő még kisebb szigetet is – ami viszont már az Egyesült Államokban van.
Majd fél évszázaddal ezelőtt Rickerd és felesége, Julie Rékai Rickerd merészet húzott és megvásárolt két szigetet. Azóta is Zavikonon élik mindennapjaikat, miközben a szomszédos, amerikai fennhatóság alá tartozó sziget is az ő tulajdonuk. Eme különös helyzet azt eredményezi, hogy Rickerdék lényegében két ország polgárának érezhetik magukat, hiszen naponta kelnek át a két földdarabot összekötő, alig néhány méteres hídon – amit gyakran a világ legrövidebb nemzetközi hídjaként emlegetnek.
Mindez egy határmegállapodás következménye: a két ország egyezménye kimondja, hogy egyetlen sziget sem osztható ketté.
A természet azonban másképp gondolta – s bár a híd nem sérti a törvényt, mégis sajátos szimbóluma lett az emberi találékonyságnak.
A Zavikon-sziget az Ezer sziget nevű szigetcsoport egyik gyöngyszeme, ami mintegy 1800 kis földdarabot foglal magába a Szent Lőrinc-folyó hullámain. A kisebbik sziget amolyan meghosszabbított udvarként a hátsó kert szerepét tölti be. Egy régi képeslap tanúsága szerint annak idején zászlók is jelölték a vélt határvonalat: a hídon egy kanadai lobogó lengett, míg a túloldalon egy amerikai zászló mutatta a másik ország területét.
A történet viszont nem annyira tiszta, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk. Egyes források szerint ugyanis mindkét sziget kanadai területen fekszik, és a folyó kanyargós vizeinél a határvonalak nem igazán egyértelműek.
A világ egy másik, ugyancsak "legrövidebb" nemzetközi hídja mindössze 3,2 méter hosszúságban feszül Portugália és Spanyolország között. Külön érdekessége, hogy aki átkel rajta, nemcsak országot, hanem időzónát is vált: míg Spanyolország a közép-európai időzónát (CET/CEST) használja, addig Portugália a greenwichi időzónához (GMT/BST) igazodik.
Az El Marco hídról van szó, amelyet 2008-ban építettek és Portugália Alentejo régióját köti össze Spanyolország Extremadura tartományával.
S ha már hidak, érdemes megemlíteni a világ leghosszabbját is: a Kínában található Danyang-Kunshan Nagyhíd több mint 102 mérföldön (kb. 164 kilométeren) át húzódik, összekapcsolva Sanghaj és Nanjing városát. A lenyűgöző mérnöki teljesítmény eredményeként felhúzott, a Jangce-folyót átszelő impozáns építményt 2011-ben adták át. Megépítése 10 milliárd dollárt emésztett fel.
Európa pedig tele van különböző hangulatú, varázslatosabbnál varázslatosabb tengerparti utakkal, amelyeken magunk mögött hagyhatjuk a hétköznapi gondokat, és elmerülhetünk a természeti elemek harmóniájában.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
polgár | határ | egyszerre | sziget | legrövidebb | zavikon
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!