Kiderült, mennyi turistától esett el Spanyolország 2020-ban

Siralmas milliók.

Spanyolország 65 millió külföldi turistát veszített 2020-ban a koronavírus-járvány miatt – közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) szerdán nyilvánosságra hozott turisztikai jelentésében. A dél-európai ország, amely 2019-ben még a világ második leglátogatottabb országa volt, tavaly 18,9 millió turistát fogadott, ami 77,3 százalékos visszaesést jelent éves összevetésben.

Ilyen kevés látogató utoljára 1969-ben érkezett Spanyolországba.

A bevételek esetében a múlt évi veszteség meghaladja a 72 milliárd eurót. A turizmusból származó 19,7 milliárd euró 78,5 százalékkal kevesebb, mint tavaly előtt. Hagyományosan a legtöbb turista Nagy-Britanniából érkezik Spanyolországba, ám az elmúlt évben ez is megváltozott.

A legnagyobb számban, 3,8 millióan a szomszédos Franciaországból utaztak Spanyolországba, a második helyre kerültek a britek 3,1 millió látogatóval, őket követték a németek 2,4 millió turistával.

A légi közlekedést érintő korlátozások ellenére a többség, 13,7 millióan repülővel érkezett, számuk ugyanakkor 80 százalékkal marad el a 2019-es eredménytől. Ötmillióan választották az autós utazást, 61 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban.

A turisták átlagosan naponta 133 eurót (47 ezer forint) költöttek, ami 13,8 százalékos csökkenés 2019-hez viszonyítva. A koronavírus-járvány előtt Spanyolország bruttó hazai termékének (GDP) 12,3 százaléka származott a turizmusból. A spanyol Exceltur turisztikai szövetség számításai szerint a múlt évben ez 4,3 százalékra esett vissza.

A turisztikai szektor 2,5 millió munkahelyéből mintegy 300 ezer szűnt meg, és több mint 400 ezer állást csökkentett munkaidővel, állami támogatás mellett tudtak megtartani.

A szervezet az ágazatot ért veszteséget 106 milliárd euróra becsülte. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök az ENSZ Turisztikai Világszervezete végrehajtó bizottságának madridi ülésén januárban hangsúlyozta, hogy a koronavírus elleni oltások megkezdésével már megtették az első lépést a turizmus helyreállításának irányába, de a fellendülés az oltások tömegessé válásától függ.

A kormányfő beszámolt az ágazatot támogató intézkedésekről, mint például a költségvetési támogatás növelése, vagy egy 3,4 milliárd eurós beruházást jelentő modernizációs és versenyképességi terv elindítása.

Az Exceltur ezeken túl 5,3 milliárd euró értékű, vissza nem térítendő támogatást szorgalmazott a kormánynál az idegenforgalomban a következő fél évben várható, továbbra is "drámai" kilátások miatt.

Ami pedig a saját házunk táját illeti: a Magyar Turisztikai Ügynökség szerint amint lehet, nyitás lesz, de könnyen elképzelhető, hogy a szektor java része ezt már nem éli meg. Közben a nyitást kilátásba helyezőkre brutális büntetések várnak itthon, amíg Franciaországban például ugyanezek a büntetések nagyon enyhék. Olaszországban pedig február elsejétől este hatig nyitva lehetnek az éttermek és a bárok az ország narancssárga, nem veszélyes zónáiban.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

vírus | korona | pénz | barcelona | gazdaság

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom