Kína nem hagyja annyiban: bosszút áll azokon az országokon, melyek korlátozzák a turistáit

Ahogy Kína hirtelen és nagyvonalúan lazítani kezdett a korlátozásain, válaszul világszerte szigorításokkal találkozott. Nem késlekedett az újabb lépéssel.

Miután Kína lazított az országon belül érvényes, szigorú szabályokon, emellett eltörölte a beutazókra vonatkozó kötelező karantént és megnyitotta a határokat Hongkong felé, több ország is szigorítani kezdte a kínaiak beutazásának feltételeit, többnyire tesztet kérve az érkezőktől. Bár a Kínába lépőknek ugyanígy kötelező a teszt, a külügyminisztérium szóvivője, Wang Wenbin mégis azt mondta, hogy ezek az intézkedések „diszkriminatívak“, és Kína is hasonlóképpen viszonozza a korlátozásokat.

A múlt héten Dél-Korea még szigorúbban lépett fel és felfüggesztette a turistavízumok kiadását a Kínából érkezőknek, amit a kínai külügyminisztérium "elfogadhatatlannak" és "tudománytalannak" nevezett, Japán pedig bejelentette, hogy nemcsak negatív tesztet kér, de korlátozza is a Kínából érkező járatok számát egyes japán városokban.

Válaszul Kína úgy döntött, hogy nem ad ki rövid távú vízumokat sem a dél-koreaiaknak, sem a japánoknak.

A dél-koreai külügyminisztérium azt mondta, hogy a Kínából érkezőkkel szembeni politikája "megfelel a tudományos és objektív bizonyítékoknak", miután a dél-koreai Betegségellenőrzési és Megelőzési Ügynökség szerint a Kínából érkezők körülbelül egyharmadának lett pozitív a Covid-tesztje a vízumkorlátozás bevezetése előtt.

A kínai helyzetet egyébként jól illusztrálja, hogy sokan nem kértek oltást, inkább megpróbálnak megfertőződni a betegséggel.

(Forrás: Reuters, BBC, képek: Getty Images)

kína | korlátozás | koronavírus | covid | felfüggesztés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom