Close
Önként fertőzik meg magukat a fiatalok Kínában, azután jönnek a meglepetések

Önként fertőzik meg magukat a fiatalok Kínában, azután jönnek a meglepetések

Az utóbbi hetekben szinte naponta érkeznek hírek Kína felől a koronavírus kapcsán.

Egyre több európai ország veti alá korlátozásoknak a távol-keleti országból érkezőket, és a kínai lakosok közül is többen úgy vélik, hogy teljes kudarc a járványkezelés, és túl hamar, felkészülés nélkül enyhítették a korlátozásokat.

Van, aki ebben a helyzetben egészen sajátos, és egyáltalán nem veszélytelen megoldást választ. A BBC riportjában több kínai fiatal is vallott arról, hogy önként fertőződött meg a vírussal. Egy 27 éves sanghaji programozó például azért tette ki magát a betegségnek, mert nem kapott oltást, viszont nem akart változtatni az utazási tervein.

Sanghaj a járvány előtt

Mint mondta,

úgy kalkulált, hogyha megfertőződik, biztos lehet benne, hogy felépül az indulásig, és nem fertőződik meg újra a nyaralás alatt.

A betegséggel járó izomfájdalmakra ugyanakkor nem számított, de a tünetek nagyjából olyanok voltak, amilyeneket várt.

A kép illusztráció

Egy másik sanghaji lakos, egy 26 éves nő az egyik barátját látogatta meg, akinek pozitív lett a tesztje, hogy ő is elkaphassa a Covidot. A felépülése viszont váratlanul nehéz volt:

Azt hittem, olyan lesz, mint egy megfázás, de sokkal fájdalmasabb volt.”

Mások ugyanakkor nem veszik ennyire lazán a helyzetet. Elsősorban azok óvatosak, akik a családtagjaikat, szeretteiket féltik. A feleség például, akinek a férje a cukorbetegsége miatt nem kaphat oltást, az újranyitás óta ki sem mozdult otthonról, és minden érkező csomagot fertőtlenített. A pár azonban így is megfertőződött.  Mint a nő elmondta, a férje simán felépült, ami nagy megkönnyebbülés volt, de továbbra is aggódik egy esetleges következő hullám miatt.

Az említett kínai fiatalokkal ellentétben a legtöbben valószínűleg nem szeretnénk elkapni sem a Covidot, sem más betegséget. Ha egészségesek akarunk maradni a téli utazások során, érdemes megfogadnunk az orvos tanácsait.

(Forrás: BBC, képek: Unsplash, Getty Images)

koronavírus | fertőzés | járvány | kína

FOLYTASD EZZEL

Zene, művészet és hihetetlen ételek várnak Madridban

Februártól egy gonddal kevesebbjük lesz a Spanyolországba utazóknak

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram