Van egy gyönyörű európai város, ahol az emberek fele bringával jár munkába

A kerékpározás Európa-szerte egyre népszerűbb, konkrétan akad már néhány város, ahol egyenesen a fő közlekedési eszköznek számít.

Hollandia köztudottan a kerékpározás iránti szeretetéről ismert, ám nem Amszterdam az egyetlen hely, ahol a lakosok inkább két keréken közlekednek négy helyett. Az Európai Kerékpárosok Szövetsége szerint a koppenhágai lakosok negyvenkilenc százaléka kerékpárral jár munkába. Összehasonlításképp ez az adat Berlinben tizenhárom százalék, Londonban pedig kevesebb mint öt százalék.

A kerékpárhasználat egész Dániában elterjedt, az Eurobarometer felméréséből például kiderül, hogy az emberek harmada vallotta azt, hogy hetente legalább egyszer biciklizik.

De mitől ilyen népszerű a bringázás Koppenhágában?

Egyfelől azért, mert várost a kerékpározáshoz tervezték, és elég nagy a felfestett kerékpársávok, valamint a külön kerékpárutak hálózata.

A csendesebb utcákon bevezetett korlátozások alacsonyan tartják a sebességet, miközben az utcákat úgy alakították ki, hogy az autók is lassabban haladjanak. A Visit Copenhagen szerint az utcák így biztosítják, hogy az autósok tiszteletben tartsák a sebességkorlátozást. Mindez azt jelenti, hogy a kerékpárosok biztonságos környezetet élvezhetnek Koppenhágában, több úton járdaszegély védi őket az autóktól.

Ennek köszönhetően is a lakosok több mint háromnegyede biztonságban érzi magát kerékpározás közben, ellentétben mondjuk Londonnal, ahol a válaszadók fele nem érzi magát biztonságban csúcsforgalomban.

Kellemes problémaként a város kerékpáros mániája miatt innovatív megoldásokat kellett találni a kétkerekűek parkolására. Ilyen lett például a Nørreport állomáson lévő kerékpárparkoló, ami negyven centivel a járda alá van süllyesztve, a rendszer pedig 2500 kerékpárt képes befogadni anélkül, hogy akadályozná a kilátást.

Koppenhága levegőminősége ráadásul Európa legjobbjai közé tartozik, jóval  alacsonyabb a szennyezettségi szintje, mint az említett Londoné.

A hegyikerékpáros utak nemcsak fantasztikus kilátást biztosítanak, hanem állandó adrenalint is, amire a rutinos mountain bike-osok vágynak. A világ minden pontján találhatunk olyan fantasztikus útvonalat, amelyek gyakran extrém kihívások elé állítják a sportolni vágyókat.

(Forrás: Express, fotók: Getty Images, Unsplash)

népszerű | kerékpár | város | bicikli | Kerékpárosbarát

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom