A legtöbb szállodában csak délután indul a bejelentkezési idő, amit egy hosszú és fárasztó odaút esetén nem biztos, hogy ki akarunk várni.
Egy tapasztalt utazó szerint nem is feltétlenül kell kihúzni délutánig, még akkor sem, ha a bejelentkezés a nap későbbi szakaszában történik. Bőven van rá esély, hogy korábban is hozzáférhetünk a szobához, ha csak megjelenünk és megkérdezzük.
"Mindenki tudja, hogy bemehetsz a szállodába a bejelentkezési idő előtt, és aztán nyugodtan rákérdezhetsz: Mától érvényes a foglalásom, készen van-e esetleg a szobám? Erre általában azt mondják, hogy persze!" – írja az X-en.
Nyilván nem egy forradalmi utazási hack ez, de a legtöbben nem "kockáztatják meg" ezt a kérdést.
A hozzászólók egyike saját tapasztalataiból kiindulva így nyilatkozott: "Szinte mindig korán kész van!" Egy másik leírta, hogy a múlt hónapban Londonban reggel bement a hotelbe leadni a csomagokat, mire megkérdezték, hogy szeretne-e már most bejelentkezni. A válasz természetesen igen volt. Mindig van lehetőség rákérdezni, és ha netán a szoba nincs is még készen, akkor is leadhatjuk a csomagokat és használhatjuk a létesítményeket.
Valaki azt írta hozzá, hogy "az esetek nyolcvan százalékában, amikor korán érkezem, azonnal bejelentkezhettem". Amennyiben a szálloda esetleg el is utasítja a kérést, valószínűleg abban az esetben is várakozhatunk a lobbyban.
Viszont nem árt óvatosnak lenni, mivel egyes szállodák felárat számíthatnak fel a korai bejelentkezésért, szóval, előbb mindenképpen érdemes megerősíteni a foglalást.
Jó pár szállodában svédasztalos reggeliből válogathatunk, a büfépulton pedig megtalálhatók a friss kenyerek, péksütemények, gyümölcsök, gabonapelyhek, tojások és felvágottak is. Bármennyire is vonzó a kínálat, van néhány dolog, amire érdemes odafigyelnünk, mielőtt teleszedjük tányérunkat.
(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)
hotel | utazás | bejelentkezés | tipp | szálloda
Három dolog, amit soha ne csinálj a mobiloddal a repülőtéren – Akkor sem, ha megkérnek rá
Buszon, repülőn aludni nem könnyű – de ez a trükk segíthet
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!