"Nem átálltunk, hanem megújultunk" – Interjú a Müpa vezérigazgató-helyettesével

Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy ez az év mindenkinek nehéz volt, és aligha számít spoilerezésnek, ha kijelentjük: várjuk a végét. Magyarország egyik legfontosabb kulturális intézményére is óriási hatással voltak a járvány általi változások, de az idén tizenöt éves Müpa a nehézségek ellenére is jelesre vizsgázott 2020-ban. Az átalakított karácsonyi programokról, az igencsak eseménydús hétköznapokról, a közönség hiányáról, a legszebb emlékekről és még a kajakozásról is beszélgettünk a Müpa második emberével, akit tavasszal a Müpa gazdasági, illetve működési struktúrájának megújítását szolgáló, kimagasló színvonalú munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Nagyinterjú Kosztolánczy Gáborral.

Rengeteg meglepetéssel készült a sűrű ünnepi időszakra a Müpa, ám sajnálatos módon a megváltozott élethelyzet miatt több esetben újratervezésre volt szükség.

Nem nyílt meg az intézmény mellett a megszokott jégpálya, nem kerültek ki a forralt boros standok, a Müpa Sátor színpadán pedig nézők nélkül, operatőrök és kamerák előtt rendeztek előadásokat, hogy azokat később otthonról, streamelve követhesse a közönség.

Ünnepi újítások

Amikor a szervezők megálmodták a karácsonyi etapot, még nyoma sem volt a pandémiának. A Müpa csapata a megvalósítás közben volt kénytelen átszervezni a programokat; akadt olyan darab, amelyet lejátszottak és rögzítettek, hogy a tervek szerint valamikor az ünnepek környékén adásba kerüljön, de az is elképzelhető, hogy egyes előadásokkal megvárják a nézőket.

Idén az egyik legizgalmasabb újdonságnak a Müpa Home néven március óta futó közvetítéssorozat mondható, amit ilyen formában még nem láthatott a közönség. Hetente többször a jól ismert időpontokban – műfajtól függően 19:00-kor, 19:30-kor vagy 20:00-kor – megnyitják a Müpa virtuális hangversenytermét, és számos, a házban élőben (de közönség nélkül) zajló előadást közvetítenek az intézmény honlapján és YouTube-csatornáján, emellett az elmúlt évek egy-egy felejthetetlen produkcióját is felidézik. Ebből adódóan a nehézségek ellenére is telített hónapként düledezik a naptárban a december, és ha minden jól megy – már ami ebben az időszakban egyáltalán jónak számít…–, a következő év elején is folytatódnak az intézmény online tevékenységei.

Inkább így, mint sehogy

A remélhetőleg pozitív előjelű közeljövőről, a dolgos hétköznapokról, valamint a mögöttünk hagyott gyötrelmes esztendőről a Müpa második emberével, Kosztolánczy Gáborral beszélgettünk, akiről elöljáróban annyit talán elárulhatunk, hogy meglehetősen ritkán ad interjút.

"A tévében és rádióban is adnak le Müpa-adásokat, mi pedig heti több estén a saját csatornáinkon közvetítünk koncerteket-előadásokat, tehát nincs tetszhalott állapotban az intézmény, sőt, csak nézőket nem fogadhatunk. Komoly biztonsági intézkedések közepette szinte naponta megvalósul valamilyen produkció a házban, amit élőben közvetítünk vagy rögzítünk, és később adjuk le. Januárban akad olyan hetünk, amikor minden napra jut majd online közvetítés. Az élet tehát zajlik, a hangulat viszont más. Nagyon hiányzik a pezsgés, a beszélgetés, és hogy halljuk az embereket örülni egymásnak és a produkciónak. Ide kapcsolódik egy számunkra kedves kis történet: amikor még korlátozott számban jöhettek nézők, elcsíptünk egy diskurzust, melyben valaki elejtett egy megjegyzést, hogy »mennyivel jobb így, mint sehogy«. Ez a mondat aztán afféle szlogenünké vált" – ad némi bepillantást a kulisszák mögé a vezérigazgató-helyettes.

Kosztolánczy Gábor elárulta még, az intézményben nagyon várják, hogy újra bemehessen a közönség,

mert a Müpa egy találkozási pont, ahol a személyes kapcsolatfelvétel olyan hozzáadott értéket jelent, amit az online térben lehetetlen megvalósítani.

Kosztolánczy Gábor nem igazán szereti a digitális átállás kifejezést, igyekszik másként gondolni rá. "Az átállás inkább megújulásként, vagy kiegészítésként értelmezhető számomra. A Müpa nagy előnye, hogy a kezdetektől rendelkezik saját stúdióval, tíz kamerával és remek saját stábbal tud HD-adást rögzíteni, és az utómunkát is meg tudja oldani. Mindezeket tehát nem ki kellett találnunk ebben a megváltozott helyzetben, hanem újra kellett értelmeznünk.

A módosult mindennapokra reagálva élő koncerteket adtunk a színházteremből, a parkolóban pedig nyáron autós koncertmozit alakítottunk ki. Próbáltuk a lehető legkreatívabb módon kiszolgálni a közönséget, és mindent megtettünk, hogy érezzék a figyelmességet, a törődést. Úgy gondolom, ez sikerült. Egy újonnan fejlesztett felületen például biztonságban tudják visszaváltani az elmaradt előadásokra szóló jegyeket” – foglalja össze a vezérigazgató-helyettes az elmúlt bő fél évet.

A Müpa életében mindig kiemelten kezelik az év utolsó hónapját, de az elmúlt időszak kihívásokkal teli hetei után idén talán még fontosabbak a művészettel teli, felemelő, reményt adó pillanatok. Erről is szól a Müpa idei karácsonyi kisfilmje, amely az intézmény virtuális adventi kalendáriumában debütált advent második hétvégéjén. A kisfilm egy titokzatos helyszínre, a kulisszák mögé kalauzolja a nézőket, megmutatva a zene varázslatos erejét.

"Ez a második ilyen kisfilmünk, amellyel szeretnénk megköszönni a közönségünk odaadó támogatását és szeretetét. Tavaly az volt a célunk, hogy újítsunk, és más aspektusból mutassuk meg a Müpát. Idén kifejezetten ezt szerettük volna továbbvinni és a backstage-feelinget erősíteni; megmutatni, kik dolgoznak a háttérben, milyen módon működik ez a világ. Egy kiválóan képzett, családiasan összetartó, egymást támogató, a másikat egy szemvillantásból megértő értő csapat hozza létre estéről estére az előadásokat. Ez ihlette Récsán Gábor marketingvezetőnk történetét egy kislány és egy koncertzongora különleges barátságától, amit aztán a Balázs Béla-díjas Szász Attila rendező és stábja formált egy nagyon szép kisfilmmé."

Nehezítő körülmények

A koronavírus-járvány, talán mondani sem kell, drámaian érintette a Müpa életét. "Rengeteg munkába, energiába, fáradságba és álmatlan éjszakába került helyt állni, és megtalálni az utat ebben a helyzetben. A jegyeladásból jegyvisszaváltás lett, a tervezésből lemondás. A szerződések megkötésekor az elején még hagyatkozhattunk a vis maiorra, a második hullámnál már nem lehetett erre hivatkozni, hiszen előre látható volt. Ezért a szerződésekbe bele kellett foglalni a Covid miatt felmerülő lehetséges forgatókönyveket, hogy a fellépő is és mi is tisztán lássuk, mely esetben mi fog történni. Próbáltunk a nehéz helyzetbe került művészekre és szakemberekre is gondolni, hogy a munkájuk és a bevételük legalább valamilyen szinten biztosítva legyen. Nyugodtan mondtatom, hogy eddigi legsűrűbb munkaidőszakunkat hagyjuk magunk mögött" – meséli a vezérigazgató-helyettes.

Az újszerű kihívások leküzdése mellett komoly lelki terhet is jelent ez az időszak. "Említhetném példaként Gaál Judit művészeti titkárunkat, aki azt tervezi és egyezteti, hogy a naptárban évről évre melyik napon milyen előadás legyen, ki, mikor és mit adjon elő. Rengeteg kreatív energiát tesz bele a csapatával együtt, el lehet tehát képzelni a helyzetüket, amikor mindent sikerül kulcsrakész állapotba hozni, aztán egyszer csak egy külső kényszer hatására mindezeket le kell mondani, újra kell gondolni. Nagyon sok fellépés hiúsult meg, de amikor átkerültek az online térbe a produkciók, kicsit könnyebbé vált a helyzet."

Kerékcsere a száguldó vonaton

Egy pillanatra szakadjunk el a járványtól, és képzeletben utazzunk vissza egy évet az időben, amikor még normális kerékvágásban éltünk! Bátran megállapítható, hogy egy ilyen kaliberű intézmény vezérigazgató-helyettesének lenni békeidőben sem egyszerű feladat.

"Nagyon sokrétű munka. Részt kell venni az aktuális előadásokhoz kötődő utolsó kérdések megválaszolásában, és a programalkotással kapcsolatos tervezési folyamatokban. Az intézmény struktúrája szerint Káel Csaba vezérigazgató, a művészeti titkárság és a szerkesztők végzik az ötletelést, valamint az előkészítést. Amikor egy döntés megszületését követően a produkció elindul a megvalósítás útján, átkerül a produkciós igazgatósághoz, hogy a produkciós menedzserekkel közösen begyömöszöljük a nagy Müpa-költségvetésbe, egyeztetve a művészek igényeivel – szállástól az utazásig –, ami komoly kihívást jelent. És akkor még nem beszéltem az alapítói igényekről, megannyi partnerünk szempontjairól, stratégiai céljainkról, továbbá biztosítani kell a következő évi forrásokat is. Folyamatos tervezés, problémamegoldás és finomhangolás zajlik egész évben.

Sokszor megkérdezik tőlem, hogy most éppen mivel foglalkozom, de erre szinte sosem tudok érdemben válaszolni, mert ugyanúgy napirenden van egy két év múlva esedékes Wagner-opera, a jövő évi költségvetés egy részlete, egy három hónap múlva időszerű fellépés, vagy éppen az aznap esti előadás. Az idősíkok szinte követhetetlenül fedik egymást. Mai fejjel a legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy a kollégáimat támogassam abban, hogy a legjobban tudjanak a saját munkájukra koncentrálni. Ha bárhol elakadnak, szervezeti szinten tudjuk őket segíteni annak érdekében, hogy gördülékenyen, sikeresen végezhessék a munkájukat."

0–24

Az eddigiekből ítélve egy hétfőtől vasárnapig tartó elfoglaltságnak tűnik a Müpa vezérigazgató-helyettesének lenni. Kosztolánczy Gábor nem is cáfolja ezt a tételt.

"Sokan mondják, milyen jó nekem, amiért megengedhetem magamnak, hogy reggel kilenc óra tájban üljek autóba. Azonban azt hozzá kell tenni, hogy egy előadásnak este tízkor van vége, és utána még gyakran felmegyek az irodámba e-mailekre válaszolni, és csak azt követően indulok haza. A Müpa gyakorlatilag összes kollégája hasonló odaadással végzi a dolgát. Például nincs leállás éjszaka sem, hiszen olyankor az aznapi díszletet bontják le, és már építik is a következőt. Egyedül augusztusban pihenünk egy hónapot, akkor azokat a javításokat, fejlesztéseket végezzük el az épületben, amikre év közben nincs lehetőség. Amikor kilenc évvel ezelőtt beléptem, azt hallottam, hogy itt a száguldó vonaton kell kereket cserélni szükség esetén. Az utóbbi években megtapasztalhattam, hogy tényleg így van, és ez az állandó odafigyelés vált életformámmá."

Színház bukósisakban

Kosztolánczy Gábor a színház világából költözött át a Müpáéba. Rendkívül hálás a sorsnak, amiért ilyen lehetőséget kapott az élettől. A húszas évei elején fiatal egyetemistaként csöppent bele a Madách Színház életébe, ami egyből beszippantotta. Dolgozott kisegítő kellékesként, látta az ügyelők munkáját, állt színpadon mint csoportos szereplő, majd Kerényi Imre igazgató mellett a színházvezetés legapróbb részleteit is elsajátíthatta egyfajta személyre szabott mesterkurzus révén, melyet titkári évei jelentettek. Mindössze huszonnyolc évesen lett a Vidám Színpad, a későbbi Centrál Színház gazdasági igazgatója. "A Madáchban kezdtem lényegében rajongóként. Mindenféle feladatot rám bíztak, mindennaposnak számított, hogy az átépítéskor az igazgatóval sisakban jártuk az épület minden szegletét, miközben írtam a hibalistát. Igazgatói titkárként egy igen támogató közegben dolgoztam, és olyan felkészítést kaptam, hogy később nyugodt szívvel hasznosíthattam a tapasztalataimat gazdasági vezetőként. 2004-ben kerültem a Vidám Színpadhoz Puskás Tamás mellé. Huszonévesen komoly kihívást jelentett egy csődhelyzetben lévő intézmény gazdálkodását kezelni, és ilyen fiatalon elfogadtatni magam. De bizalmat kaptam, és csodásan tudtunk együtt dolgozni. Gyakorlatilag újrahúztuk a színházat, a nézőszámot is megsokszoroztuk. Teljesen magával ragadott a színházi élet varázsa, a fénnyel való játék, az illúzió gazdagsága, a nézők öröme."

Kedvenc pillanatok

Általában ilyenkor szokott menetrendszerűen érkezni a legszebb emlékeket felidéző kérdés, amire mindig nehéz válaszolni, hiszen ahogy mondani szokták, egy szülő nem tud csak egyet választani a gyermekei közül.

"Rengeteg meghatározó élményem van. Az első, amikor Káel Csaba frissen kinevezett vezérigazgatóként áthívott beszélgetni, mondván, mi lenne, ha csatlakoznék hozzájuk. Aztán ott van a rengeteg megbeszélés, amelyeken elkezdtük átformálni a működésünket. Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor először kiálltam a Müpa csapata elé... Csináltunk számos nagyszerű előadást, nagy rendezvényt, a Müpa falain belül és kívül: gondolok itt többek között a budapesti vizes világbajnokság megnyitó és záróünnepségére – előbbinek végén könnyes szemmel néztük együtt a tűzijátékot. De nem is kell mindig ilyen nagy volumenű dolgokat említenem; amikor a Rákóczi hídról kanyarodva lehajtok a rakpartra, és még egyszer visszafordít az út, olyankor késő este, amikor a közönség már hazament, újra rálátok a kivilágított épületre. Csodálatos érzés arra gondolni, hogy ma is megtettünk mindent, amit a lehet, a Müpa pedig most ott marad, alszik egyet, de holnap folytatjuk, és újra föltöltjük programmal, élménnyel, tehetséggel."

A kajakozás mint tanítómester

Kosztolánczy Gábor életében a kultúra mellett a sport játssza a második főszerepet, ami abból a szempontból egyáltalán nem meglepő, hogy sportoló családból származik. Édesapja kiváló úszó és vízilabdázó, tavaly elhunyt édesanyja, Balogh Anikó tizenegyszeres magyar bajnok kajakozó volt. Gábor több sportággal is megpróbálkozott, végül a lapát maradt meg a kezében.

"Gyerekként úsztam, majd cselgáncsoztam az öcsémmel együtt. Ő maradt a dzsúdónál, én viszont kajakozni kezdtem, mert azonnal bevonzott a szabadságérzet, és az időjárás változatosságának szépsége. A mai napig kajakozom. Az édesanyám nevét viselő idei Masters Magyar Bajnokságon négyesben ezüstérmet szereztem korcsoportomban. Szabadidőmben szeretek kimenni a természetbe, a kajakozás mellett kirándulni, futni, és síelni járok, ha pedig ezekre nincs módom, akkor olvasok, vagy a nagyon összetartó baráti társaságommal és a családommal töltöm az időmet. A Dunán saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy milyen az, amikor magamnak kell megtennem mindent az előrejutás érdekében. Ez egész életemre akaraterőt, önbizalmat és biztonságérzetet adott, melyek a napi munkámban, vezetőként és csapatmunkában is rengeteget segítenek. Engem a sport megtanított küzdeni, és arra, hogy nem lehet a csodára várni, hanem tenni kell érte."

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Müpa.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Csibi Szilvia, Posztós János, Réthey-Prikkel Tamás)

értékelő | karácsony | beszélgetés | nagy sztori | intézmény