Ezek a legjobb és a legrosszabb országok most külföldre költözéshez

Bizonyára sokan gondolkodtunk már el azon, hogy életünk egy pontján külföldre költözzünk, de ezt a lépést végül csak a bátrak és az igazán elkötelezettek teszik meg. Ha mostanában gondolkodsz rajta, talán segíthet a döntésben néhány olyan ember, aki már megtette ezt.

Az InterNations nevű online szakplatform készített egy friss felmérést azzal a céllal, hogy kiderítse, merrefelé a legboldogabbak a külföldre költözők.

A listán a 2023-as helyezéshez képest két helyet javító Panama áll az első helyen.

Az oda költözők 82 százaléka nyilatkozta, hogy elégedett az ottani életével (ez 14 százalékkal magasabb a globális átlagnál), majdnem háromnegyedük jelezte, hogy jó az anyagi helyzete, Panamában ráadásul egészen könnyen lehet vízumhoz jutni.

A külföldön élők mindennapjait tekintve a skála másik végén Kuvait tanyázik. Az éghajlat és az időjárás (nyáron a hőmérséklet akár 50 Celsius-fok fölé is emelkedhet), valamint az egészségügyi ellátás tekintetében egyaránt rosszul teljesít, és az ott élő külföldiek mindössze 22 százaléka elégedett a helyi társadalmi élettel.

A tíz legjobb ország 2024-ben a külföldiek számára:

  • Panama
  • Mexikó
  • Indonézia
  • Spanyolország
  • Kolumbia
  • Thaiföld
  • Brazília
  • Vietnam
  • Fülöp-szigetek
  • Egyesült Arab Emírségek

A tíz legrosszabb ország pedig:

  • Kuvait
  • Törökország
  • Finnország
  • Németország
  • Kanada
  • Norvégia
  • Olaszország
  • Málta
  • Írország
  • Egyesült Királyság

A teljes listán Magyarország is feltűnik, hazánk a negyvenharmadik helyen zárt.

Megérkezett a friss digitális nomád lista is, amiből nemcsak az derül ki, hol a legjobb és a legrosszabb űzni a műfajt, de jó néhány meglepetés is.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)

országok | költözés | munkavállalás | munka | legrosszabb | tippek

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom