Ezért a különleges együttállásért érdemes lesz felnézni az égre

Április 10-én különleges bolygóegyüttállás lesz megfigyelhető, mint arra a Svábhegyi Csillagvizsgáló felhívja a figyelmet.

Szabad szemmel is jól megfigyelhető lesz a kora tavaszi estéket még mindig beragyogó Jupiter és tőle jobbra, mindössze három és fél fokra a kétnapos, cérnavékony holdsarló. 20 óra 20 perckor a páros még tizenöt fokos magasságban jár a nyugati ég alján.

Illusztráció

Szintén felbukkan a kékeszöld Uránusz alig két fokkal a Jupiter felett, valamint az év egyik legszebb üstököse, a 12P/Pons-Brooks, a holdsarló alatt három fokkal. Aki megnézné ez utóbbiakat is, annak érdemes elővennie egy nagyobb kézitávcsövet, valamint megvárni, míg teljesen besötétedik az égbolt. 20 óra 50 perc körül már mindkét égitest jól látszik, de addigra a Jupiter-Hold páros tíz fokos, az üstökös pedig mindössze hét fokos magasságba süllyed.

A láthatósága végén járó Jupiter 2023 májusában tért vissza a hajnali égboltra, a Naphoz közeledve azonban lassan eltűnik az esti szürkület fényében. Szintén most lesz az utolsó lehetőség az Uránusz megpillantására.

A 12P/Pons-Brooks üstökös április 21-én ér perihéliumba, vagyis pályájának a Naphoz legközelebbi pontjára, de ekkor már nem lesz látható. Legközelebb 71 év múlva ér újra a Föld közelségébe. A Jupiterhez és az Uránuszhoz hasonlóan a 12P/Pons-Brooks láthatóságának is az egyik utolsó alkalma lesz az este.

A holdsarlót viszont továbbra is megcsodálhatjuk, és a Hold megvilágítatlan oldalának derengése, a hamuszürke fény szabad szemmel is jól látszik majd. Április 11. és 13. között az egyre növekvő tavaszi holdsarló krátereit a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is megfigyelhetjük.

Ezek a világon a legjobb helyek, ha a csillagos égboltban gyönyörködnénk, itt pedig Magyarország csillagösvényei hívogatnak.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images, Unsplash)

uránusz | csillagok | üstökös | bolygók | jupiter

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom