Öt különleges forraltbor-recept a nagyvilágból

Ha már unod a megszokott ízeket, íme, néhány extra hozzávaló.

Az egyik legjobb dolog a téli gasztronómiában a forralt bor, aminek az alapreceptje is kitűnő, de ha szeretnénk csavarni rajta egyet, akkor megnézhetjük, hogyan, mit tesznek hozzá a hidegebb, és mit a melegebb éghajlaton élők.

Az alaprecept szerint egy üveg vörösborhoz mindössze egy fahéjrúdra, két csillagánizsra, négy szem szegfűszegre, némi citromhéjra, esetleg citromra van szükségünk. Lássuk, hogyan lehet ezt még fokozni.

Glögg

A glögg Svédországból érkezett Finnországba, ahol glöginek nevezik a glödgat vin vagyis forró bor szókapcsolatból.

Hozzávalók:

3-5 dl vörösbor
1 liter feketeribizli-lé
1/2 liter almalé
2 fahéjrúd
1/2 vaníliarúd
4 szegfűszeg
3 egész kardamom vagy egy csipet őrölt
1 teáskanál őrölt narancshéj
2 csillagánizs

A hozzávalókat öntsük össze egy lábasban, és melegítsük körülbelül 15 percig forralás nélkül.

Vin Brulé

Nem teljesen világos, hogy az olaszok miért nevezték el franciául a forralt borukat szó szerint égetett bornak, amikor még a franciák sem így hívják a saját italukat, hanem vin chaudnak, vagyis forró bornak. De bármi is álljon a név mögött, ez a melegítő ital remek választás a hideg téli napokon.

Hozzávalók:

1 üveg testes, gyümölcsös vörösbor (pl. merlot, cabernet sauvignon, Primitivo/Zinfandel), Negroamaro vagy Salice Salentino)
1/4 bögre frissen facsart narancslé
1 narancs és egy citrom héja
1/3 csésze cukor vagy méz
2 fahéjrúd
4 szegfűszeg
1 csipet frissen reszelt szerecsendió
1/4 hüvelyk gyömbér lereszelve
1 csillagánizs
1/2 vaníliarúd
10 szegfűbors
5 fekete bors
1-2 babérlevél

Közepes lángon melegítsük a cukrot vagy a mézet a narancslével, a citrushéjakkal és a fűszerekkel, körülbelül 4-5 percig, amíg feloldódik és aromás szirup képződik. Ezután vegyük alacsonyabbra a lángot, és öntsük hozzá a bort. Főzzük alacsony lángon körülbelül 15 percig, majd szűrjük bögrékbe.

Ponche de Vino Tinto

Egy tüzes forralt boros puncs Mexikóból, felturbózva minden földi jóval.

Hozzávalók:

8 bögre almalé
4 bögre vörösbor
2 bögre narancslé
2 bögre víz
1 bögre whiskey
1/2 bögre narancslikőr
1 bögre cukor
2 fahéjrúd
3 csillagánizs
2 alma felszeletelve
1 narancs nyolc részre vágva
8 negyedekre vágott guava

Öntsük össze az almalevet, a vörösbort, a narancslevet, a vizet, a whiskyt, a narancslikőrt és a cukrot egy hat literes főzőedényben, és kevergetve melegítsük, amíg a cukor teljesen fel nem oldódik. Adjuk hozzá a fahéjrudakat, a csillagánizst, az almát, a narancsot és a guavát, és nagy lángon forraljuk fel, majd fedjük le és alacsony hőfokon főzzük 30-45 percig.

Vinho quente

Ennek az egyszerű, portugál változatnak a különlegessége, hogy alapját az ikonikus helyi desszertborok adják.

Hozzávalók:

1/2 üveg rubinport
1/2 üveg Madeira
1 narancs vékonyra szeletelve
1 fahéjrúd
szegfűszeg

A hozzávalókat forralás nélkül melegítsük össze.

Kanadai ízek

Mi mástól is lehetne jellegzetesen kanadai a forralt bor, mint a juharsziruptól?

Hozzávalók:

1 üveg vörösbor
2 fahéjrúd
4 szegfűszeg
2 csillagánizs
1 vaníliarúd
3 kardamom
2 fekete bors
6 evőkanál juharszirup
1 citrom és 1 narancs héja

Forraljuk fel a fűszereket és a citrushéjakat fél deci vörösborral körülbelül öt percig, majd vegyük lejjebb a hőmérsékletet, és öntsük hozzá a többi bort, lassú tűzön melegítsük körülbelül 15 percig.

Ha a forraltbor-variációkat már kimerítetted, próbáld ki ezt a forró italt is!

(Forrás: BBC Good Food, The Spruce Eats, Hispanic Kitchen, Neptune, Bright Cellars,  képek: Getty Images)

különleges | karácsony | ital | szilveszter | recept

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom