Kutyáikkal érkezhettek Amerikába az első emberek

Régi a barátság <3.

Az első emberek, akik az amerikai kontinensen letelepedtek, valószínűleg kutyáikkal együtt érkeztek – állapította meg a kutyák háziasítását vizsgáló új kutatás, amit többek között azért is osztunk meg, mert ennél remekebb alkalom ritkán adódik, hogy rengeteg kutyás fotót tehessünk egy cikkbe, kérjük, hogy nézd el nekünk.

Szóval a Durhami Egyetemen dolgozó Angela Perri régész vezette nemzetközi kutatócsoport az ősi emberek és kutyák régészeti és genetikai adatait vizsgálta meg, eredményeiket az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közölték.

A felfedezés arra utal, hogy a kutyák háziasítása valószínűleg Szibériában ment végbe 23 ezer évvel ezelőtt vagy annál is korábban, az emberek és velük együtt a kutyáik onnan vándoroltak nyugat felé, Eurázsia többi részébe, valamint keletre, Amerikába.

Az amerikai kontinens volt az egyik legutolsó terület a Földön, ahol az ember megtelepedett. Ebben az időszakban a kutyát már háziasították farkas őséből, és valószínűleg sokféle szerepet játszott az emberi közösségekben.

"Eredményeink sok kérdést megválaszolnak ember és kutya kapcsolatának eredetéről.

Ahogy összerakjuk a régészet, a genetika és a kronológia kirakósának darabjait, sokkal tisztább képet látunk, amelyből az rajzolódik ki, hogy a kutyát Szibériában domesztikálták, onnan kísérte el gazdáját Amerikába és a világ más tájaira" – magyarázta a régész.

"Kutatók korábban azt valószínűsítették, hogy a kutyát Európától Kínáig valahol Eurázsiában háziasították. A most összevetett adatok finomítottak a képen, Szibéria és Északkelet-Ázsia felé mutatnak" – mondta Greger Larson, az Oxfordi Egyetem tudósa.

Az utolsó jégkorszak maximuma, vagyis a jégtakaró legnagyobb kiterjedése 23 ezer – 19 ezer évvel ezelőtt ment végbe, ekkoriban a Bering-földhíd és a mai Szibéria területe rendkívül hideg, száraz és nagyrészt jégmentes volt. A zord körülmények vezethettek oda, hogy az azonos állatokra vadászó emberi és farkaspopulációk gyakran kerültek közel egymáshoz.

A táborhelyek közelében az elejtett préda maradványaiban kotorászó farkasok és emberek közti gyakori találkozással indulhatott a kapcsolat, amely a kutya háziasításához, majd az amerikai kontinens benépesítésében játszott kulcsszerepéhez vezetett.

"Régóta tudjuk, hogy az első amerikaiak kifinomult vadászkészségekkel, valamint a kő és más szükséges nyersanyagok felkutatásának geológiai ismereteivel rendelkeztek, készen álltak az új kihívásokra.

A velük együtt a teljesen új világba érkező kutyák éppen annyira részét képezhették a kulturális repertoárjuknak, mint a kőeszközök, amelyeket magukkal vittek"

– magyarázta David Meltzer, a dallasi Southern Methodist Egyetem kutatója.

A kutyás feltárás mellett több izgalmas tudományos hírről is olvastunk mostanában; ezek közül az egyik legdöbbenetesebb az a kutatás, amely szerint az ősemberek téli álmot aludhattak, de szintén izgalmas az a magyar kutatás, amiből kiderül, miért forog kelet felé a napraforgó, és a közelmúltban az is kiderült, hogy akik gyakrabban foglalkoznak művészetekkel, hosszabb életet élnek majd.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

régészet | paleontológia | ősember | kutya és ember | első ember

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom