Kutyák segítenek a koronavírus elleni küzdelemben Dubajban

Kilencvenkét százalékos pontossággal dolgoznak a négylábúak.

Minden segítséget bevetnek a dubaji repülőtéren a Covid–19 elleni harcban – most éppen rendőrkutyákat alkalmaznak.

A jelenlegi protokoll szerint a júliusban újranyitott Egyesült Arab Emírségekbe érkezőknek kilencvenhat óránál nem régebbi, negatív koronavírus-tesztet kell bemutatniuk, de nem ússzák meg a vizsgálatot a magas kockázatú országokból beutazók, valamint a tüneteket mutatók sem. Ebben a vírust kiszagolni képes kutyák segítik a hatóságokat.

Az eljárás úgy működik, hogy a helyi egészségügyi tisztviselők verejtékmintát vesznek az utasoktól, amit egy edénybe helyeznek, a különleges kiképzést kapott négylábúak pedig biztonságos távolságból megszaglásszák és ha pozitív eredményt jeleznek, az utas kénytelen alávetnie magát egy garatminta-vizsgálatnak is.

Az ebek rendkívül hatékonyak: a belügyminisztérium tájékoztatása szerint száz esetből kilencvenkétszer nem tévedtek.

Ez persze nem csoda, hiszen jóval fejlettebb szaglással rendelkeznek, az orruk akár százezerszer is érzékenyebb lehet, mint az emberé. Természetesen erre a feladatra nem minden kutya alkalmas, plusz a kiképzés speciális laboratóriumot és különleges felszereléseket igényel.

Ez is érdekelhet:

Ekkora flow-élmény a legszerethetőbb kutyás sport, az agilty

Liebhaber Judit modell, műsorvezető, üzleti tréner, aki negyvenévesen csöppent bele ebbe a különleges sportba. Azóta többszörös magyar válogatott, és Cinke nevű kutyájával világbajnoki hetedik helyezettek.

(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Unsplash)

covid-19 | szaglás | segítség | egyesült arab emirátusok | alkalmaznak

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom