Ha a világ nem elég, a Defender Octával hódíthatod meg

Teljes titokban, egy tehetős düsseldorfi autógyűjtő garázsnak használt belvárosi épületében, Magyarországról egyedüliként nézhettük meg a bemutatója előtt azt a Land Rovert, amit extrém kalandokra szántak, és aminek a nevét a világ legkeményebb és legértékesebb ásványa ihlette: ez a Defender Octa.

Mint amikor rossz helyre visz a navigáció, egy szűk düsseldorfi utca közepén áll meg a sofőrös autónak használt, nyújtott tengelytávú Range Rover, és mire kiszállok, a mögöttünk lévő autósok már türelmetlenül dudálnak. Csak a kapualjban álló biztonsági őr mutatja, hogy nem egy házibuliba hoztak, hanem egy szigorúan őrzött, titkos bemutatóra, ahol a premier előtt néhányan megnézhetik, milyen elképesztő autón dolgoztak a Land Rover mérnökei az utóbbi három évben.

Míg kívülről egy teljesen átlagos társasháznak tűnik, addig bent már nem lakásokat találunk, hanem betonig visszabontott vakolatot, a belső udvaron aranyhalas tavacskával, de már a bejáratnál elveszik a telefonokat, hogy véletlenül se tudjak képeket készíteni. Nem véletlen az indusztriális stílus, az épületet ugyanis egy tehetős autógyűjtő használja a kollekciója tárolására, és ezúttal felajánlotta a Land Rovernek, hogy itt mutassa meg egy az új büszkeségét.

Azért is Düsseldorf a helyszín, mert itt működik a Land Rover németországi tesztpályája, ahová a bemutató előtt tettünk kitérőt. Szinte jelöletlen kapun kell behajtani egy kiserdőbe, ami a terepjárósok álmát rejti, különféle épített akadályokkal, ahol próbára lehet tenni a Defender képességeit. Az összes feladat közül a 100 százalékos lejtő volt a legérdekesebb, ez 45 fokos dőlésszöget jelent, a legmeredekebbet, amit autóval egyáltalán teljesíteni lehet.

Sejtettem, hogy a Defender ezt is megoldja, de azt nem, hogy ennyire könnyedén. Csak a lejtmenet-szabályzót kellett aktiválni, és a pedálok használata nélkül, önállóan ereszkedett le azon a lejtőn, amin végig úgy éreztem, hogy itt mindjárt orra fogunk borulni. A másik érdekes élmény az volt, amikor kilincsig érő vízen keltünk át a legnagyobb természetességgel, és a Defender közben még mérte és mutatta is a víz mélységét a középső kijelzőjén.

Az Octa rejtélye

Mindezek után kíváncsian vártam, hogy mit tud még mutatni a Land Rover, amivel ezt a remek terepjárót is tovább lehet fokozni. A Defender kínálata már eddig is rendkívül széles volt, a háromféle hosszúságú karosszéria, a dízel, a plug-in hibrid és a kompresszoros V8-as minden igényt lefedett. Az új csúcsmodell fejlesztésénél a feladat az volt, hogy a Defender ne csak leküzdje a terepakadályokat, hanem a lehető legnagyobb tempóval rombolhassunk át rajtuk.

Nagyon érdekes volt látni, ahogyan a zártkörű bemutatón eljutottunk az autóig. Nem egy szokványos prezentáció volt, hanem minden résztvevőt saját specialistája vezetett be a típus rejtelmeibe. Még mielőtt egyáltalán megpillanthattuk volna az Octát, fejhallgatón hallgattuk meg a hangját, és egy labdát egyensúlyozó szerkezettel láthattuk, milyen az, amikor a futómű a másodperc törtrésze alatt változtatja a beállításait, hogy az autó mindig szintben maradjon.

De egyáltalán miért lett Defender Octa a neve? Mivel ez a terepjáró az extrém szilárdság és a páratlan luxus kombinációja, ezért a Föld legkeményebb és legértékesebb ásványa, a gyémánt ihlette, ennek oktaéderes formája után kapta a nevét. Szerencsés választás, ha már egyszer a világ legtehetősebb vásárlóinak fejét akarják elcsavarni vele, és már azt is tudjuk, hogy elég lesz csak egy pillantást vetniük az autóra, és azonnal akarnak majd egyet.

Egy autó, két lélek

Két autót rejtett a düsseldorfi épület szigorúan őrzött helyisége, és még most sem tudnám megmondani, hogy melyik tetszett jobban. Az autóhoz kikevert két új szín, a Faroe Green és a Petra Copper is telitalálat, főleg akkor, ha a fényezést védő, és egyben menőbbé változtató matt fóliát is megrendelik hozzá. Az egyik autót elegáns 22 colos kerekekkel konfigurálták fényűzőre, a másik pedig belevalóbb külsőt és terepabroncsokat kapott.

Rögtön feltűnik, hogy ez nem akármilyen Defender, a sárvédői jóval izmosabbak a többi modellnél.

Szükség is van rá, mert a nyomtávot kiszélesítették, és a hasmagasságot is megnövelték a típus történetének legnagyobb átmérőjű abroncsaival. A szélesebb autóhoz igazították a hűtőmaszk nagy légbeömlőit, hátul pedig a négy kipufogóvéget rendezték látványos formába, hogy ne maradjon kétség felőle, ebben az autóban egy erőmű dolgozik.

Nem spóroltak a teljesítményen, pedig már a Defender eddigi csúcsmodellje, az 5 literes, kompresszoros V8-as sem volt szerény a maga 525 lóerőjével. Az Octa rendesen megtoldja ezt, hiszen a Range Roverben is használt, a BMW-től származó 4,4 literes, biturbó V8-assal szerelték, ami a várakozásoknál jóval izmosabb, 635 lóerős lett. A motor nyomatéka 750 Nm, ami rendkívül széles tartományban elérhető, ezzel mindig tettre kész lesz.

Még többre képes

Minden részletét úgy alakították ki, hogy felejthetetlen élmény legyen az autózás, akár aszfalton, akár terepen száguldunk vele. A légrugós futóművet kiegészítő aktív stabilizátor kanyarokban is szintben tartja az autót, a képességeit Defendertől szokatlan módon a Nürburgringen is tesztelték, és még rajtprogram is került bele, amivel négy másodperc alatt gyorsul nulláról százra. A végsebessége 250 km/óra, ha az aszfaltra való abroncsokkal rendeljük.

Persze nem lenne igazi csúcsmodell az Octa, ha ne lenne terepen is többre képes, mint a többi Defender.

Strapabíróbbak a futóműalkatrészek, a dupla snorkel segítségével akár egy méter mély vízen is képes átkelni, miközben erősebb fékek és közvetlenebb kormányzás került bele. A választható üzemmódok közt a kormánykerékről azonnal előhívható az Octa mód, ami minden paramétert a maximumra állít, hogy a lehető legtöbb élményt kapjuk.

Mindeközben a Defender Octa nem egyszerűen vérbeli terepjáró, hanem igazi luxustermék is,

ennek megfelelően az összes elérhető extrát tartalmazza, a kárpitokat és betéteket pedig ízlésünk szerint választhatjuk ki nemes anyagokból, a sportülések hátoldalát és a Defender feliratot szénszálas anyagból is kérhetjük. Az ára ennek megfelelően meghaladja majd az eddigi csúcsmodellét, a csak az első évben kapható First Edition ára a 75 millió forintot is elérheti.

Marc Cameron, a márka vezetője a bemutatón a kérdésünkre elmondta, hogy nem csak egy évig számolnak az autóval, nem limitált szériáról van szó, hanem egy olyan csúcsmodellről, ami megerősíti a márka pozícióját a luxusterepjárók piacán. A márka alatt pedig már nem a Land Roverről, hanem magáról a Defenderről beszélünk, ami a Range Roverhez hasonlóan önálló márkának számít, karakteres módon folytatva a legendás terepjáró örökségét.

Ez is érdekelhet:

Kimeríthetetlen kalandor a V8-as Land Rover Defender

525 lóerővel kétségkívül ez a Defender legizgalmasabb változata.

land rover defender octa | land rover | terepjáró | land rover defender | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A csendes luxus titka: ismerd meg a Falconerit!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom