Újabb kedvelt nyaralóhelynek lett elege a részeges brit turistákból

Alighanem mindannyian hallottuk már a hírhedt sztorikat a külföldön tivornyázó britekről, a hajnalig tartó ivászatokról, no meg a klasszikus legénybúcsúkról, amiket nagyrészt a szigetország turistáihoz kötünk. Sokuknak elegük van már belőlük.

A népszerű úti célok közül most Lanzarote tette ki a képzeletbeli stop táblát: a strandjairól, vulkanikus tájairól és természeti szépségeiről ismert spanyolországi üdülőhely vezetése bejelentette, hogy a jövőben inkább minőségi turistákat fogadna, akik többet költenek.

A sziget új stratégiája szerint csökkenteni kívánja a brit piactól való függőségét és más célállomásokról, például Németországból akar látogatókat vonzani.

A döntés komoly jelentőségű, tekintve, hogy a brit turisták jelenleg Lanzarote tengerentúli látogatóinak mintegy felét adják.

Spanyolországban nem ez a sziget az első, amely a mennyiség helyett a minőségre vágyik. Nemrégiben Mallorca irányítói nyilvánosságra hozták, hogy 2023 és 2024 között nem engednek napi háromnál több sétahajót kikötni, továbbá mi is megírtuk, hogy a sziget „nem érdekelt abban, hogy az Egyesült Királyságból olcsó turisták érkezzenek”.

Amszterdam sincs oda a legtöbb turistáért, még 2022 végén jelentette be a városvezetés, hogy keményen fellép a garázda turisták ellen, akik hozzájárulnak az ivással, kábítószerrel és bordélyházakkal összefüggésbe hozható lepukkant amszterdami imázshoz. A „maradj távol” kampányuk különösen a briteket célozta, akiket a város legdurvább turistáinak tartanak. Ezen kívül korlátozzák a kocsmatúrákat, a legény- és leánybúcsúkat, a folyami hajókázásokat és a kannabiszfogyasztást – nemrég pedig bejelentették, hogy a hírhedt vöröslámpás negyedben utóbbit be is tiltják.

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)

brit | minőségi | sziget | turisták | lanzarote | spanyolország

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom