A Laurel Restaurant Illúzió menüje olyan, mintha étteremben ülnénk. Az év eddigi legokosabb húzása a vendéglátói szektorból.
Nem könnyű nem elragadtatással írni egy ilyen kezdeményezésről, amikor november 9-én, bő három hónapja ültem legutóbb étteremben, két nappal az éttermek és úgy általában minden izgalmas intézmény bezárása előtt. A Laurel menüjének neve Illúzió, és kétségünk sem lehet afelől, miről is van szó:
az étterembe járás illúziójáról.
A Laurel megoldása ugyanis ezt garantálja. De mégis hogyan? Hiszen éttermekbe beülni lehetetlenség, még a teraszos kiszolgálásról sem esett szó, holott nyakunkon a tavasz. Egyedül elvitelre lehet rendelni, illetve főként fine dining éttermektől ki lehet bérelni egy estére a séfjüket, aki házhoz megy, és ott szolgálja fel a menüket.
Akkor hogyan lehetséges az, hogy egy megterített asztalnál ülök egy barátommal, a sommelier dél-tiroli sauvignon blanc-t tölt a poharamba, Mede Ádám séf pedig Maldív-szigeteki, ponzuban ázó marinált tonhal szasimit tesz elém?
Álmodom? Valaki LSD-t tett a poharamba és trippelek? Mi történik?!
A trükk egyszerű, és teljesen legális. Az illúzió mögött álló gondolat az, hogy kombinálják az elviteles menüt a házhoz megy a séf szolgáltatással, a különbség az, hogy a vendég nem az otthonában eszi meg a menüt, hanem az étterem melletti társasházban kivesz egy szobát, és ott, szinte éttermi körülmények között szolgálják fel neki a fogásokat. Az étterem betart minden szabályt, a vendég pedig megkapja azt az illúziót, hogy étterembe megy: szépen kiöltözik, beül egy helyre, ami nem az otthona, végigeszik egy remek menüsort, majd hazamegy.
A vendégek három ilyen szobát bérelhetnek ki, amelyekben két másik párral együtt – de egymástól biztonságos távolságban – ehetnek végig egy tízfogásos menüt, így a Laurel egy nap során harminc vendégnek tudja felszolgálni az Illúzió menüsort. A lakásbérlés árát beleépítik a menü árába, az értelemszerűen nem az étteremnél, hanem a lakások tulajdonosánál landol.
Szóval miután besétáltam a Laurelbe, majd onnan átkísértek a szomszédba, egy kellemes szobában találtam magam, ahol egy sommelier, illetve az étterem két másik tagja vár. Elveszik a kabátomat, leültetnek, kapok egy remek tokaji brut pezsgőt. Előttem az asztalon virág és a menüsor, kellemes zene szól. Mellettem már készíti elő a fogásokat a maszkba bújt konyhai személyzet. Az amuse bouche-ok, azaz üdvözlőfalatkák után az első fogás a már említett tonhal szasimi, egy szájban olvadó, ízgazdag csoda.
Az éttermi illúzió működik: ha zsíros kenyeret tesznek elém hagymával, valószínűleg azt is életem legfinomabb fogásának érzem, a Mede Ádám vezette fiatal csapat azonban egytől egyig fantasztikus remekművekkel rukkol elő, az élmény részegítő, és nem csak a Tüű Péter nevéhez fűződő borpárosítások miatt.
A kiszolgálás a szokatlan helyzet ellenére zökkenőmentes, kedves és profi, kicsit mindenki ünnepi hangulatban van: a vendég, hogy étteremben ülhet, a személyzet pedig azért, mert hosszú hónapok elteltével ismét vendégek előtt mutathatja meg, mit tud.
És a Laurel nagyon tud. Ahogy azt az előző print számunkban mi is kiemeltük, ez a csapat nagyon fiatal, de Mede Ádám nem véletlenül lett az év fiatal séfje a tavalyi Dining Guide-gálán. Magabiztos, virtuóz, technikai értelemben magas szinten lévő fogások, ugyanakkor érzelmesek, szívvel telik.
Ha Mede Ádámból kellene kiszámolnunk a hazai gasztronómia jövőképét, akkor ez a jövő nagyon fényesnek tűnne.
A tízfogásos menü elfogyasztása nagyjából három-három és fél óra, de ez a rövidnek nem nevezhető időtartam még sosem szállt el ennyire gyorsan. A fogások a lehetőségekhez képest hibátlanok, a borpárosítás szellemes és tele van életszeretettel, maga az élmény pedig felemelő. Nagyszerű dolog biztonságos körülmények között egy olyan helyzetben lenni, amiben már régen lehetett részünk, és ezért nagyon hálásak lehetünk a Laurelnek.
Kétségtelen, hogy a péntek, szombat és vasárnap elérhető menü sikerre ítéltetett: eddig az ételrendeléssel és a házhoz hívott séffel juthatunk legközelebb a rég elvesztett élményhez, a Laurel megoldása viszont szinte tökéletesen idézi meg az éttermi hangulatot az erre kiéhezett közönségnek.
(Fotó: Fekete Antonio)
séf | koronavírus | nagy sztori | laurel étterem | maszk | étterem
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!