Aki így utazik, annak Magyarország az egyik legbiztonságosabb hely a világon

Rangsor készült arról, hogy melyek a világ legbiztonságosabb úti céljai azoknak, akik egyedül utaznak. Magyarország előkelő helyen végzett, de több szomszédos országban is szorongás nélkül nyaralhat az ember akkor is, ha nincsenek körülötte ismerősök.

A Bounce csomagmegőrző jóvoltából létrejött listához nemcsak a biztonságot vették figyelembe, hanem

a látnivalók számát, a szállások és az ételek árait, valamint az átlaghőmérsékletet is.

Vrbnik

Az összeállításban Magyarország a hetedik helyen végzett, az elsőre pedig Horvátország került, amely a cég szerint még a többi európai ország közül is kiemelkedik kivételes biztonsági normáival. Sok nyaraló számolt be arról, hogy éjszaka sem fél az utcán sétálni.

A második helyre Málta, a harmadikra pedig Szlovénia került. Íme, az első tíz helyezett ország, ahová nem szükséges, hogy mások is elkísérjenek.

1. Horvátország

2. Málta

3. Szlovénia

4. Portugália

5. Izland

6. Görögország

7. Magyarország

8. Spanyolország

9. Szingapúr

10. Izrael

Az éttermi étkezés is lehet élvezetes egyedül, a szállásfoglalásnál pedig ez a funkció segíthet abban, hogy az ember még nagyobb biztonságban érezze magát.

(Forrás: Croatia Week, képek: Getty Images)

utazás | legbiztonságosabb | szlovénia | Horvátország | egyedül

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom