Elkészült az éves boldogságjelentés: mi változott Magyarországon?

A boldogság március 20-i nemzetközi napja alkalmából publikálta éves jelentését a World Happiness Report.

A felmérésben 143 ország lakosait kérdezték arról, hogy hogyan értékelik az életüket egy nullától tízig terjedő skálán a következő tényezőket tekintve: mekkora társadalmi támogatásra számíthatnak, ha bajba kerülnek, mekkora szabadságot élveznek életük fontos döntéseiben, mennyire érzik korruptnak a társadalmat, amiben élnek, mennyire gondolják nagylelkűnek magukat és mennyire látják borúsan a jövőt.

A felmérés során figyelmebe vették az egy főre jutó GDP-t és a várható egészségben eltöltött élettartamot is.

Az eredmények szerint pedig, ahogyan eddig hat éve mindig, most is Finnország bizonyult a legboldogabb országnak, és Svédország, Dánia, Izland és Norvégia is megőrizte a helyét a top tízben.

Feltűnő azonban, hogy nőtt a boldogtalanság a nyugati fiatalok körében, így az Egyesült Államok és Németország a jelentés több mint egy évtizedes története során először esett ki az első húsz helyezett közül. Helyüket Costa Rica és Kuvait vette át a tizenkettedik illetve a tizenharmadik helyen, míg a kelet-európai országok közül Szerbia, Bulgária és Lettország számolt be a legnagyobb boldogságnövekedésről. Az utolsó helyen továbbra is a humanitárius katasztrófa sújtotta Afganisztán áll, amely a tálibok 2020-as hatalomátvétele óta található ott.

A jóllétet vizsgáló korábbi kutatások gyakran megállapították, hogy a boldogság gyermekkorban és tizenéves korban a legmagasabb, majd középkorban csökken, és a nyugdíjba vonuláskor ismét emelkedik. A mostani jelentés azonban azt találta, hogy egyes országokban a fiatalabb generációk magányosabbak, mint az idősebb korosztályok.

A kutatók szerint ennek okait a közösségi média negatív hatásaiban, a társadalmi kérdésekkel kapcsolatos növekvő polarizációban és a gazdasági nehézségekben kell keresni.

Magyarország az ötvenhatodik helyen végzett, öt helyet rontva a tavalyi ötvenegyedik helyről.

Az első tíz helyezett:

  1. Finnország
  2. Dánia
  3. Izland
  4. Svédország
  5. Izrael
  6. Hollandia
  7. Norvégia
  8. Luxemburg
  9. Svájc
  10. Ausztrália

És az utolsó tíz alulról felfelé:

  1. Afganisztán
  2. Libanon
  3. Lesotho
  4. Sierra Leone
  5. Kongói Demokratikus Köztársaság
  6. Zimbabwe
  7. Botswana
  8. Malawi
  9. Eswatini (Szváziföld)
  10. Zambia

Ha szeretnénk megismerni a finnek boldogságának titkát, akkor itt a lehetőség.

(Forrás: DW, MTI, képek: Getty Images)

országok | legboldogabb | magyarország | ország | finnország

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
5 +1 síterep, amire nem gondolnál elsőre, mégis nagyon megéri kipróbálni
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom