Így rendeződött át idén a legdrágább városok listája

Az Economist Intelligence Unit (EIU) idén is rangsorolta a világ nagyvárosait a megélhetési költségek alapján.

A felmérés szerint, amely 172 településen vizsgálta a mindennapi termékek árának alakulását, az átlagos megélhetési költségek 8,1 százalékkal nőttek, ami nagyrészt az ukrajnai háborúnak és a járvány hosszú távú következményeinek köszönhető.

New York

A válság azonban néhol kevésbé, máshol jobban éreztette a hatását, és kissé átrendezte a lista első helyeit is.

A tavaly az élre került Tel-Aviv most harmadik lett, és a tavalyi második helyezett, de korábban több éven át vezető Szingapúr ismét az első helyen végzett,

méghozzá New Yorkkal holtversenyben, amely a tavalyi ötödik helyről ugrott az élre, a rangsor történetében először.

A tavaly szintén második helyre kerülő Párizs viszont az idén már csak a kilencedik. Európa legdrágább városa Zürich lett, amely a hatodik helyen található, közvetlenül utána Genffel, a sort pedig Koppenhága zárja a tizedik helyen.

Zürich

A világ legolcsóbb városa maradt a szíriai Damaszkusz, és a líbiai Tripoli is megőrizte a második helyét. Harmadik helyen viszont ezúttal nem Taskentet, hanem az iráni fővárost, Teheránt találjuk.

Így alakult tehát a legdrágább városok listája az idén:

1. New York, Szingapúr
3. Tel Aviv
4. Hong Kong, Los Angeles, USA
6. Zürich
7. Genf
8. San Francisco
9. Párizs
10. Koppenhága

Koppenhága

Nemrég derült ki, hogy Budapest Európa egyik legolcsóbb úti célja, júniusban pedig az ECA International rangsorolta a városokat az ottani költségek szerint, és a Time Out is készített egy listát, a városok lakóitól kapott visszajelzések alapján.

(Forrás: Time Out, képek: Getty Images)

eiu | legdrágább | fővárosok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom