A légiirányítók sztrájkja bénítja az európai repülőforgalmat

A francia légiirányítók is sztrájkolnak az új nyugdíjtörvény miatt, emiatt pedig a napokban több Németországból, Spanyolországból, Olaszországból, Nagy-Britanniából és Írországból érkező járatot kellett törölni.

A Ryanair kilencezer járatának mintegy negyede késett, további 230 járatot pedig töröltek a múlt hétvégén, ami közel 41 ezer utast érintett. A légitársaság szóvivője felszólította az Európai Bizottságot, hogy tegyen jogi lépéseket a francia kormánnyal és a szakszervezetekkel szemben, hogy megvédje az egységes európai uniós piacot.

Tavaly egyébként már az Eurocontrol is javasolta a Bizottságnak, hogy foglalkozzon a légiirányítók sztrájkjaival, és három fő ajánlást fogalmazott meg:

  • írjanak elő szolgáltatási minimumkövetelményeket, a belföldi járatok meghatározott csökkentésével
  • engedélyezzék az összes átrepülést késedelem nélkül
  • valamint értesítsék előre a légitársaságokat, hogy átütemezhessék a járatokat és figyelmeztethessék az utasokat

A héten Franciaország mellett Ausztriában és Németországban is töröltek járatokat a dolgozók sztrájkjai miatt, a hét elején az Austrian Airlinesnak több mint száz járata nem indult el.

Ma a British Airways is több járatát volt kénytelen törölni  még közvetlenül a Heathrow-n tervezett sztrájk előtt.

(Forrás: Schengen Visa Info, kép: Getty Images)

franciaország | sztrájk | légiirányítók | járattörlés

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom