Kiderült, hogy a világ legjobb nászutas úti célja itt van Magyarországhoz közel

Akárcsak az esküvő, a nászút megtervezése is komoly előkészületeket, gondos utánajárást igényel, hiszen az ifjú házasok célja, hogy egy önfeledt utazáson életre szóló emlékeket gyűjtsenek. Hogy megkönnyítse a szerelmesek dolgát, az esküvőkkel foglalkozó Weddings Online a világ kedvenc nászutas úti céljait elemezte a szállodaárak, a romantikus hangulatú  bárok, éttermek, valamint a párok által igénybe vehető programok kapcsán.

Az értékelések alapján összeállt egy rangsor, melynek élén a horvátországi Dubrovnik büszkélkedik,

vagyis a szomszédunkban található város a nászutas párok számára a legjobb hely a világon.

Dubrovnikhoz kétszáznál is több romantikus jellegű tevékenység kapcsolható, a 126 eurós (kb. 46 ezer forintos) átlagos szállodai szobák pedig ár-érték arányban kiemelkedőnek számítanak.

Második helyen csöppet sem meglepő módon Míkonosz végzett, és lett ezzel a világ második legjobb nászutas úti célja. A görögországi sziget sokat ad az ifjú házasoknak, miközben kedvező árú szálláslehetőségeket ajánl.

Harmadikként Bruges zárt, a romantikus belga város ideális hely azoknak, akik gazdag kultúrára, pihentető opciókra és lenyűgöző tájakra vágynak.

A top 10-be bekerült még egy, Magyarországhoz közeli város: Prága páratlanul sok, 498 romantikus tevékenységet kínál, a szállodai szobaárak pedig igen kedvezőek, éjszakánként már 102 eurótól (37 ezer forinttól) elérhetőek.

A teljes rangsorban egyébként a mi fővárosunk is feltűnik, Budapest a 18. legjobb nászutas célpontnak számít a lista alapján.

 

Kiderült az is, hová nem érdemes tervezni a mézesheteket. A legrosszabb választásnak Abu-Dzabi tűnik: a sivatag város a bárok, az éttermek, a programlehetőségek és a szállodai költségek alapján a leggyengébb értékelést kapta, éppen csak megelőzve a leginkább magas szállodaárai miatt lehúzott Los Angelest és a kevés romantikus hellyel szolgáló ausztráliai Melbourne-t.

A teljes tanulmány ide kattintva olvasható.

Velence a szerelem fővárosa, köszönhetően romantikus hangulatú csatornarendszereinek, négyszáz hídjának, zeg-zugos utcáinak. Európa azonban tele van olyan városokkal, amelyeket elbűvölő csatornahálózatok kereszteznek, így tökéletes célpontjaivá válnak a nyári sétáknak és a vízparti koktélozásoknak. Ezek közül mutatunk párat.

(Forrás: Weddings Online, fotók: Getty Images, Unsplash, Pixabay)

legjobb | esküvő | nászút | legrosszabb | célpontok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom