Kiderült, melyik olasz megyében élnek a legjobban az emberek

Immár huszonnegyedik alkalommal készítette el a római Sapienza Egyetem az éves rangsorát az ItaliaOggi magazin segítségével.

A listát az ország északi, ezen belül is az ésszakkeleti része vezeti, míg az alján Szicíliát, Calabriát, Campaniát és Pugliát találjuk. A rangsorból pedig jól látszik, hogy továbbra is szakadék választja el egymástól az északi és déli régiókat.

A felmérés az ország mind a 107 megyéjét vizsgálta, az életminőséget pedig olyan tényezők alapján határozta meg, mint a közszolgáltatások, az egészségügy, a környezet, a demográfia, a szabadidő, a közrend, az életszínvonal, az üzleti lehetőséget és a foglalkoztatottság.

Pozza di Fassa

Idén Trento letaszította Parmát az élről, megmutatva, hogy a lehető legjobban kezelte a járvány utáni helyzetet.

A második helyre a szomszédos Bolzano került, amely szintén az olasz Alpokban található. Az ország középső része is jól teljesít Bolognával és Firenzével az élen, mely megyék némi fejlődést könyvelhetnek el a múlt évhez képest. Rómában viszont csak közepesen jó élni, a város az 54. helyről egyet lépett előre tavaly óta.

Így alakult a tízes rangsor:

  1. Trento
  2. Bolzano
  3. Bologna
  4. Firenze
  5. Milánó
  6. Siena
  7. Parma
  8. Pordenone
  9. Trieszt
  10. Modena

Nemrég az is kiderült, hogy melyek a legjobb klímájú olasz városok,  és azt is megírtuk, hogy merre induljunk, ha elkerülnénk a turistacsapdákat.

(Forrás: The Mayor, képek: Getty Images)

olaszország | életminőség | megyék

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom