Ebbe a városba vágynak a leginkább a huszonévesek

Lassan felnő a '90-es évek végén 2000-es évek elején született Z generáció, melynek prioritásai között úgy tűnik, az utazás előkelő helyet foglal el.

A Condor ferries adatai rávilágítanak, hogy a Z generáció 65 százaléka szerint az utazás és a világlátás a pénzköltés legjobb módja, a Hotelmize adatai alapján pedig kilencven százalékuk véli úgy, hogy a nemzetközi utazási döntéseiket befolyásolja a közösségi média. Az érintett korosztály több mint fele tervez nemzetközi utazást ebben az évben, az Airport Parking Reservations pedig összeállította, melyek a legkedveltebb és legjobban ajánlható úti célok a huszonéves korosztály körében.

Ehhez az Euromonitor által listázott legnépszerűbb városi úti célokat vették alapul, és olyan tényezőket vizsgáltak bennük, mint a látnivalók és az éttermek száma, a biztonság és a közösségimédia-jelenlét. Megnézték a Numbeón látható biztonsági besorolást, az Instagram-hashtageket, a TikTok-nézettséget, a hostelek számát és átlagárát a Kayak és a Booking.com adatai alapján, a látnivalókat, éttermeket és túrákat a Tripadvisor szerint, emellett a Google keresési adatok is helyet kaptak.

A versenyből ezek alapján London került ki győztesen 7,79 ponttal a tízből, mint a legtöbb Instagram-hashtag tulajdonosa.

A várost 158 millióan jelölték meg itt és több mint 42 milliárdan nézték meg a TikTokon a hozzá kapcsolódó videókat, emellett több mint 200 ezerszer kerestek rá a Google-ben. Barcelona 7,26 pontot kapott a meggyőző biztonsági besorolás, a sok étterem, látnivaló és túralehetőség miatt. Dubaj pedig 7,10-et, mint a legnépszerűbb tiktokos úti cél 92 milliárd megtekintéssel. A húszas listában Budapest is szerepel a 12. helyen.

Íme, a húszas lista:

  1. London
  2. Barcelona
  3. Dubaj
  4. Párizs
  5. Amszterdam
  6. Prága
  7. Berlin
  8. Róma
  9. Milánó
  10. Bangkok

11. Isztambul
12. Budapest
13. Sydney
14. Madrid
15. Tokió
16. Szingapúr
17. Bécs
18. Edinburgh
19. Dublin
20. Frankfurt

Ebből a kutatásból az is kiderül, mik a különbségek és a hasonlóságok a boomerek, az X valamint a milleneumi generáció tagjai között az utazási szokásaikat illetően, miközben az utóbbiak nemet mondanak a szállodai szobafoglalásra és helyette új, izgalmas és egyben költséghatékony lehetőségeket keresnek.

(Forrás: Airport Parking Reservations, képek: Getty Images)

úti célok | legnépszerűbb | z generáció

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom