Az utazás izgalmas élmény, de repülést követően gyakran előfordul, hogy egyes utasok megbetegednek. Ennek egyik fő oka, hogy a repülőgépen számos baktérium és vírus található meg. Egy tapasztalt légiutas-kísérő HausOfDarling néven posztolva a Redditen osztotta meg a legfontosabb tudnivalókat arról, hogyan védekezhetünk a kórokozók ellen a fedélzeten.
Ezek a legfertőzöttebb helyek a repülőgépen
Az egyik legfontosabb tanács, amit a szakértő megosztott, hogy soha ne használjuk az ülészsebet. A tárolóhelyet ugyanis csak ritkán tisztítják meg alaposan, holott az utasok előszeretettel dobálnak bele használt zsebkendőt, rágót, zoknit és egyéb olyan személyes holmit, melyek igazi baktériumforrások lehetnek.
Hasonlóképpen rengeteg kórokozó fordul elő a lehajtható tálcákon és a fejtámlákon is.
A légiutas-kísérő szavait kutatások is igazolták. A Canadian Broadcasting Corporation által végzett tesztek a fejtámlán Staphylococcus, E. coli és hemolitikus baktériumokat is kimutattak, a zsebekben pedig egyebek mellett penészgombákat, valamint coliformokat és E. colit is találtak.
Így védekezhetünk a megbetegedések ellen
A légiutas-kísérő szerint a kézfertőtlenítővel és törlőkendőkkel sokat tehetünk az egészségünk megőrzéséért. Azt javasolja, mielőtt helyet foglalunk, fertőtlenítő kendővel töröljük át a tálcát, az ülés fejtámláját, és
még a biztonsági utasításokat tartalmazó tájékoztatót is.
Az alapos kézmosás és a kézfertőtlenítő rendszeres bevetése – különösen a fedélzeti mosdó használata után – szintén segíthet minimalizálni a fertőzések kockázatát.
Bár a kötelező maszkviselés ideje elmúlt, a szakértők továbbra is javasolják, hogy repülés közben fontoljuk meg az orvosi maszkok használatát, különösen influenzaszezon idején. Alapvetően azonban már az is elegendő lehet, ha elővigyázatosak vagyunk és ügyeljünk a higiéniára.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty)
repóülés | vírus | tipp | repülő | bartérium
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!