Lélegzetelállító vegán butikhotel nyílt Görögországban

A butikhotel Míkonosz szigetén nyitotta meg a kapuit, és a világ első teljesen vegán szálláshelyeként tartják számon, hiszen a mediterrán menüktől kezdve a gyógyfürdő-szolgáltatásáig minden növényi eredetű.

A Míkonosz városában, Ano Merában található a frissen megnyílt Koukoumi Hotel, mely megjelenésében tökéletesen illeszkedik a hagyományos helyi építészethez, és összesen tizennégy lakosztállyal rendelkezik.

A tulajdonosok a fenntarthatóságot kívánják a szállodájukban is megjeleníteni, ezért vegán menüvel, környezetbarát matracokkal, napenergiával működő vízmelegítőkkel és magnéziummedencével várják a vendégeket. A fürdőterapeuták vegán szépségápolási kezeléseket is biztosítanak, hogy a turisták ne csak kipihenhessék a fáradalmaikat, de a növényi eredetű pakolások segítségével meg is szépülhessenek.

A Koukoumi vegán konyhája görög ihletésű, és kizárólag nem állati eredetű ételeket tartalmaz.

A fogások látványra is fantasztikusak, egészségesek, és mivel főként nyers alapanyagokat tartalmaznak, sokkal vitamindúsabbak is a hagyományos görög ételeknél.

A reggelire kínált kenyeret és süteményeket házilag készítik, a menüben pedig levesek, saláták, friss tésztaételek, vegán hamburgerek, pizzák szerepelnek. Az amúgy tradicionális görög konyhából tehát száműzték a tenger gyümölcseit, a sajtot és a tojást is.

Ez is érdekelhet:
Ha hármat kívánhatnánk, mindhárom egy vakáció lenne ebben a görög villában

Míkonosz varázslatos hely, és nagyon szívesen nyaralnánk ebben a villában.

görög | fenntarthatóság | ökotudatos | környezetvédelem | szálloda | ökotudatosság

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom