Már csak hat évet kell várni, és légitaxival mehetünk ki a reptérre

Eddig csak filmeken láthattuk, ahogyan az elképzelt jövőben repülő taxival közlekedünk a városban, 2025-től viszont akár a valóságban is megtörténhet.

A német Lilium startup által megálmodott és legyártott Lilium Jet nevű légitaxi ugyanis a napokban sikeres tesztrepülést hajtott végre, és ha minden jól megy, hamarosan forgalomba állhat a harminchat elektromotorral felszerelt jármű.

Maga a taxi egy ovális kabinból, a kismotorokkal felszerelt szárnyakból és egy farokrészből áll.

A drónhoz hasonlóan vertikálisan száll fel, de aztán a levegőben repülőgépszerű mozgással hasít, akár 300 km/h sebességgel.

A leszállás lényegében semmiféle problémát nem okoz számára, nincs szüksége kifutópályára.

Az elektromos, sugárhajtású légijármű egy feltöltéssel nagyjából egy órát képes repülni, és – a vezetőjével együtt – maximum öt embert tud szállítani. Eleinte pilóta irányítaná, később viszont önvezető funkciót kapna, a nem is annyira távoli jövőben pedig az Uberhez hasonló telefonos applikációval rendelnék meg a fuvarszolgáltatást az utasok.

Nem lesz olcsó mulatság a légitaxizás, a Lilium szerint hetven dollár körüli menetjegyárra lehet számítani egy nagyjából harminc kilométeres útra, amit elviekben a legkisebb forgalommal úgy fél óra alatt lehet megtenni – a Jettel ellenben ugyanez a táv tíz perc alatt meglenne.

A tervek szerint hat év múlva a világ számos nagyvárosában már elérhető lesz a szolgáltatás.

Ez is érdekelhet:

Növények és ággyá alakítható ülések teszik otthonossá a jövő városi autóját

Akár egy minilakásként is aposztrofálhatjuk a kizárólag városi cirkálásra tervezett autót.

(Fotók: Dezeen)

drón | uber | elektromos | légitaxi | jövő

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom