Miközben London sokak számára továbbra is magától értetődő célpont egy gyors városi tripre, egy brit diák inkább Olaszország felé vette az irányt. Rhys Kelly azt mondja, azért foglalt egynapos utat Milánóba, mert a számok azt mutatták, hogy a teljes program olcsóbb lehet, mint egy londoni nap, ha beleszámolja az étkezést, a közlekedést és a városnézést is.
A 18 éves nottinghami egyetemista akciós repülőjegyeket talált, és előbb a londoni Heathrow-ról Milánóba, majd még aznap este vissza is repült. A gyors olasz kitérőhöz hajnalban indult, és összesen nagyjából 11 órát töltött a városban,
ami szerinte bőven elég volt arra, hogy a legfontosabb látnivalókat kipipálja, egyen egy jó pizzát, sétáljon a belvárosban, és egy kicsit megélje Milánó hangulatát.
„Ez az az egynapos kirándulás, amit nem akarsz kihagyni” – mondta Rhys Kelly. „Ha egyetemre jársz, ezt hétköznap is megteheted. Akkor lesz a legolcsóbb, mert nyilván van időd. Milánó pedig egy nagyon kisváros, szóval 24 óra elég. Egy nap alatt mindent elintézhetsz, azaz pizzát, tésztát, fagylaltot, és megnézheted a Dómot.”
A milánói megérkezés után Rhys és néhány barátja vonattal ment be a központba, majd elektromos biciklit béreltek, hogy minél többet lássanak rövid idő alatt. A bringáért fejenként 5 eurót (kb. 1970 forint) fizettek, ami a fiatal utazó szerint a nap egyik legjobb döntése volt.
A programból természetesen nem maradhatott ki a milánói dóm és a gasztronómia sem. Rhys szerint az egyik legjobb ár-érték arányú fogás a pizza volt, ami 9 euróba (kb. 3550 forint) került.
A nap során jutott idő egy kis vásárlásra is, így a társaság benézett többek között a Prada, a Stüssy és a Supreme üzleteibe. Mielőtt pedig visszaindultak volna a repülőtérre, még egy fagylalt is belefért a programba. Rhys ugyan elismerte, hogy költött olyan dolgokra, amelyek nélkül simán megúszhatta volna az utat, ezért szerinte a végösszegből bőven lehetett volna faragni.
A teljes nap végül 115 fontjába került, ami nagyjából 53 900 forintnak felel meg. Ebben azonban már benne voltak olyan extra kiadások is, amiket nem tart feltétlenül szükségesnek, szerinte ezek nélkül akár 60 fontból, vagyis körülbelül 28 100 forintból is megoldható lehet egy ilyen egynapos kiruccanás.
A költségek alapján valóban meglepően vállalhatónak tűnik a milánói kitérő. A repülőjegy 20 font volt (kb. 9400 forint), az utasbiztosítás 7 fontba került (kb. 3300 forint), a vonatjegy 15 euróba (kb. 5910 forint), az elektromos kerékpár 5 euróba (kb. 1970 forint), a tészta 16 euróba (kb. 6310 forint), a smoothie 6 euróba (kb. 2370 forint), az üdítő 2 euróba (kb. 790 forint), egy tábla csoki 3 euróba (kb. 1180 forint), a pizza 9 euróba (kb. 3550 forint), a fagylalt pedig 4 euróba (kb. 1580 forint).
A történet persze nem azt jelenti, hogy Milánó általában olcsóbb lenne, mint London, inkább azt mutatja meg, mennyit számítanak a jó időzítésű repülőjegyek és az, ha valaki tudatosan tervezi meg az útját.
(Forrás: Mirror, fotók: Getty Images)
olaszország | busz | turista | london | utazás | költségek
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
3 kevésbé ismert európai sziget, amit most kezd felfedezni a világ
6 országon vezet keresztül Európa legújabb szuper túraútvonala
Az Atlanti-óceánra néző és a kaktusz fellegvár – íme a legpompásabb kertek
5 dolog, amit az olaszok szerint bárcsak tudnának a turisták, mielőtt Olaszországba utaznak
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!

