Megnyitott a jóga és lovak rajongóinak álomhelyszíne

Hallottunk már kutyás jógáról, kecskejógáról, sőt még alpaka jógáról is, de most egy viszonylag új jógatípus debütál a Kentucky állambeli Lexingtonban – legalábbis ebben a formában.

A lovak takarmányozásának holisztikus megközelítéséről ismert lexingtoni Hallway Feeds megnyitotta a világ első lovasjóga-üdülőhelyét.

Az egynapos elvonulás során a résztvevők hatvan perces lovasjóga-foglalkozáson vehetnek részt Swampy, Vanilla Ice és AppleJack hathatós közreműködésével,

de a pacik mellett természetesen kétlábú oktatókra is számíthatnak; Elizabeth Withers és Dan Jame segít lefordítani a lovak mozgását olyan jógapózokra, mint például a "Neighasana", és "Vajrahoove".

A foglalkozást követően az elvonulás résztvevői egyórás lazítást tartanak a farmon és lehetőségük lesz a birtok körbejárására is. A vendégek egy előkelő szálláshelyen töltik az éjszakát, napközben fehérjedús fejedelmi reggeli, sztárséf által összeállított, helyi forrásokból készülő ebéd, valamint egy lexingtoni étteremben eltöltött privát csoportos vacsora szerepel a programlistán. A repülőtéri transzfer és a különféle meglepetésajándékok szintén a csomag részét képezik.

A foglalkozás 50 ezer dollárba (kb. 17 millió forintba) kerül egy tízfős csoportnak, ami személyenként ötezret (kb. 1,7 millió forintot) jelent. Foglalni itt lehet.

jóga már elég régóta divatosnak számít ahhoz, hogy elérkezett az ideje feldobni egy kicsit. És most nem valamiféle tantrikus dologra gondolunk, hanem kecskékreIgen, rájuk.

(Forrás: Matadornetwork, fotók: Getty Images)

üdülő | jóga | terápia | resort | Lexington | lovak

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom