Ennek a légitársaságnak az új üléseiben ülve elfelejtjük, hogy repülőn vagyunk

A Lufthansa prémium utazási szegmensében szintet lép a kényelem. Ennek első számú felelőse pedig az Allegris, amely olyan üléseket gyártott az első és az üzleti osztály számára, amik egészen új perspektívában mutatják meg, milyen a repülés.

A kizárólag a Lufthansa számára gyártott ülések a repülés közbeni utazási élmények fokozását célozzák meg, a megújulás pedig illeszkedik a légitársaság stratégiai kezdeményezésébe, ami szerint

2030-ig minden gépük Allegris ülésekkel felszerelve száll majd a levegőbe.

Carsten Spohr, a Lufthansa elnök-vezérigazgatója szerint a mostani változások a vállalat történetének eddigi legnagyobb, prémium termékekbe történő befektetése, ami garantálja majd, hogy a jövőben is vezető, nyugati prémium légitársaság lehessenek.

Az új, első osztályú ülések közel egy méter szélesek és nagy, kényelmes ággyá alakíthatók. A szórakoztató elektronika is fejlődött, az utasok saját vezeték nélküli fülhallgatójukat is használhatják. Ez még nem minden. Az első osztályon az utasok szinte plafonig érő "falakkal" szeparálhatják el egymást, így

olyan lakosztályokat tudnak kialakítani, ahol még a légitársaság prémium pizsamájába is át tudnak öltözni.

Az üzleti osztály is átalakul, az utastér 1-1-1 és 1-2-1 elrendezésben váltakozó üléssorokkal van felszerelve. Mindegyik üléshez Bluetooth-kompatibilis monitor is tartozik, egy táblagépről pedig a szórakoztató elektronikai eszközökön túl a szellőzés is vezérelhető.

(Forrás: Bosshunting, fotók: Lufthansa)

lufthansa | turista osztály | légitáraság | üzleti osztály

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom