Egyre inkább a gazdagok luxus úti céljává válik a magyarok egyik kedvenc üdülőhelye

Egyre nagyobb a kereslet a különleges és luxusutazásokra, Görögország pedig nem szeretne lemaradni ebben a versenyben. Úgy tűnik, nem is fog.

2020-ban a görögországi luxusutazások értéke 767.8 millió dollárt tett ki, 2030-ra azonban a becslések szerint már 2736.7 millió dollár körül fog járni, ami 11.5 százalékos emelkedést jelent. A luxusutazás virágzik Görögországban, amit a különleges helyszínek és a luxusélmények iránti egyre nagyobb kereslet táplál.

A görögországi statisztikák szerint az úti cél a tizenharmadik leglátogatottabb ország a világon, amely évente több mint harmincmillió nemzetközi turistát vonz, főként az Európai Unió országaiból és az Egyesült Államokból, de az utóbbi időben egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik Ázsiából is, különösen Kínából.

A luxusutazási irodák a legmodernebb technológiákat vetik be, hogy fokozzák az élmények fényűzési faktorát: a virtuális valóság, a mesterséges intelligencia, a kamerák és a 3D-nyomtatás pedig mind segítségükre vannak ebben.

Emellett sorra nyílnak a luxushotelek is.

A Luxury Travel Intelligence (LTI) nemrég megjelent, a legjobb új luxusszállodákról szóló éves katalógusában két görögországi szálloda is bekerült az első tizenötbe. A Mandarin Oriental Costa Navarino a negyedik, az athéni Dolli pedig a tizennegyedik helyen.

A TripAdvisor 2023-as felmérése szerint Európa tíz legjobb luxushotele közül kettő Görögországban található, az egyik mindjárt az első helyen. A vezetést a Korfun található Ikos Dassia szerezte meg, míg a Kosz szigetén található Ikos Aria negyedikként futott be.

Dassia

Görögország 2024-ben ráadásul újabb rekordév elé néz a turizmusban az eddigi foglalási adatok szerint. A légitársaságok jegyeladásai alapján a 2023-ban elért figyelemre méltó csúcsokhoz képest 2024-ben akár tíz százalékkal is megugorhat a turizmus.

Mostanában pedig ezekre a dolgokra vágynak leginkább a luxusutazók.

(Forrás: Greek Reporter, képek: Getty Images, Unsplash)

luxus | utazók | luxusutazás | görögország

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom