Close
Madonnától próbál kölcsönkérni egy elveszettnek hitt festményt a francia város

Madonnától próbál kölcsönkérni egy elveszettnek hitt festményt a francia város

Amiens Európa Kulturális Fővárosának 2028-as címére szeretne pályázni, ehhez azonban hiányzik egy aprócska puzzledarab.

Ami nem más, mint Jérôme-Martin Langlois 1822-es, Diana és Endümión című olajfestménye, amely XVIII. Lajos megrendelésére készült, majd a francia államhoz került 1873-ban. Az alkotás 1918-ig az amiens-i Musée de Picardie falán függött, egészen addig, míg le nem bombázták az épületet. Akkor a megmaradt műalkotásokat átszállították a Louvre-ba, de a háború végén a Langlois-festményt nem találták. A franciák egészen 1989-ig nem tudtak semmit a képről, akkor azonban egy aukción felbukkant, Madonna pedig 1,3 millió dollárért megvette.

A nála található festmény ugyanakkor két és fél centivel kisebb, mint az eredeti méretek, így aztán előfordulhat, hogy csak egy másolat van a birtokában, de az is lehet, hogy az eredeti festményből vágták le a hiányzó részt.

Az amiens-i polgármester, Brigitte Fouré mindenesetre Facebook-bejegyzésben kérte az énekesnőt, hogy adja kölcsön a városnak a festményt, ezzel esély teremtve a lakosságnak, hogy újra kapcsolatba lépjen a település kultúrájának e részével. Amiens azt szeretné, ha legalább néhány hétre megkaphatná a festményt, hogy benyújthassa a pályázatát az Unióhoz.

A műtárgyak világa nem nélkülözi a krimibe illő sztorikat. Itt például egy magyar festményhamisítási botrányról írtunk, amiben műgyűjtők, művészettörténészek és galériák is érintettek voltak, itt pedig arról számoltunk be, hogyan került elő Van Gogh egy eddig teljesen ismeretlen önarcképe egy festmény mögül.

(Forrás: Design Taxi, képek: Getty Images, Wikimedia Commons)

amiens | festmény | Diana és Endümión | olajfestmény | európa kulturális fővárosa

FOLYTASD EZZEL

Egzotikus ízek, romantikus séták és egy mesebeli kastély – Ajándékötletek Valentin-napra

Ezért vacsoráznak mindig ennyire későn Spanyolországban

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram