Nagyon elegük van a magas lakbérekből és a turistákból, ezért az utcákra özönlöttek a helyiek Madridban

Tízezrek vonultak vasárnap Madrid utcáira, hogy demonstráljanak a túlturizmus és a rövid távú lakáskiadások katasztrofális hatása ellen. A tüntetők táblákat lengettek a „lakhatás jog, nem üzlet” feliratokkal, és felszólították az illetékeseket, hogy lépjenek fel a kapzsi bérbeadók ellen.

Az elégedetlenség annak ellenére fokozódik az országban, hogy a spanyol hatóságok új szabályozásokkal és a turistákra kivetett adókkal próbáltak megoldást találni a helyzetre, de ez nem sokat segített azokon, akik az Airbnb miatt kiszorultak a városból. A szervezők közlése alapján a madridi tüntetés létszáma 150 ezer volt, de a rendőrség becslései szerint "csak" 22 ezren vettek részt rajta.

Ugyanezen a napon Barcelonában is tüntettek a helyiek: azért tiltakoztak, mert a városvezetés igent mondott az Americas Cup vitorlásverseny megrendezésére, ami a lakosok szerint még több turistát vonz majd a már így is zsúfolt, évente több mint 12 millió látogató által ostromolt városba.

Spanyolország több városában egyre nagyobb már a felháborodás, mivel a járvány után megnövekedett turistabumm súlyos lakhatási válságot okoz, ami többek között a bérleti díjak emelkedésével jár. A megfizethető lakásokért folytatott küzdelem hatalmas, a helyiek és a turisták közötti feszültség pedig egyre inkább mérhető.

Az aktivisták egy meglehetősen szomorú statisztikát emeltek ki az ügyhöz kapcsolódóan: egy madridi munkavállaló ma már éves fizetésének felét lakbérre kénytelen költeni, mivel a kevésbé tehetősek, különösen a fiatalok stagnáló bére súlyosbítja a gazdasági válságot.

Jó néhány város nehezen tud megbirkózni az évről évre egyre nagyobb számú turistával, a nevezetességeket elözönlő tömegek miatt már maga a nyaralás is élvezhetetlenné válik. A Wolters World utazási vloggere, a több mint egymillió YouTube-feliratkozóval rendelkező Mark megosztotta, hogy szerinte melyek azok az európai városok, amelyeket leginkább tönkretesz a túlturizmus, és hogyan lehet megküzdeni a tömeggel.

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

utazás | túlturizmus | madrid | tiltakoznak | bérbeadás

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom