Az elmúlt évhez képest szinte kétszeresére nőtt idén június végéig a Horvátországba utazó magyarok száma

Az elmúlt évhez képest csaknem kétszeresére nőtt idén június végéig a Horvátországba utazó magyarok száma.

Mindezt a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatója, Ivana Herceg mondta el a keddi sajtótájékoztatóján. A január 1-jétől június 28-ig tartó időszakban a 2020-as hasonló időszakhoz képest 90 százalékkal, 54 ezerre növekedett az adriai államba utazó magyarok száma. A vendégéjszakák száma ugyanakkor 105 százalékkal, 230 ezer éjszakára emelkedett ebben a csaknem 6 hónapban.

A magyarok által ebben az időszakban a leglátogatottabb települések közé tartozott Rovinj, Vir, Crikvenica, Opatija és Porec.

A jelenlegi szabályok szerint a magyar állampolgárok közúton vagy vasúton minden korlátozás nélkül utazhatnak Horvátországba és a hazautazáshoz sincs szükség védettségi igazolványra. A repülőgéppel utazók azonban kivételnek számítanak, az ő utazásukhoz védettségi igazolvány, PCR-teszt vagy karanténkötelezettség társul.

A horvátországi tartózkodás idején nincs különbség a beoltott és a nem beoltott turisták között, így zárt térben mindenkinek kötelező a maszkviselés. A vendéglátóhelyek nyitva tartanak ugyan – kivéve az éjszakai klubokat –, de egyelőre korlátozásokkal, reggel 6 órától éjfélig.

Jelenleg már nem kötelező, de a határátlépés meggyorsítása érdekében érdemes kitöltenie az utazóknak a magyar nyelven is elérhető horvát regisztrációs dokumentumot az entercroatia.mup.hr oldalon.

Azt is megtudhattuk tőle, hogy az idei turisztikai szezonban újból lehet repülőgéppel és vonattal is Horvátországba utazni.

A Ryanair Budapest és Zadar között júliustól októberig hetente kétszer közlekedtet járatokat, Budapest és Rijeka, illetve Split között pedig a cseh RegioJet vonata jár júliusban és augusztusban naponta, szeptemberben pedig hetente háromszor.

Ivana Herceg beszélt arról is, hogy a horvát turizmus, és ezzel a vendégek biztonsága érdekében számos intézkedést hoztak az elmúlt időszakban. Példaként említette, hogy áprilisban kezdték el - az egyik kiemelt csoportként - a turizmusban dolgozók oltási kampányát.

A korábbi közlés szerint 2020-ban több mint 220 ezer magyar vendég járt Horvátországban, 65 százalékkal kevesebb, mint a 2019-es rekordévben, amikor 644 ezer magyar pihent az adriai államban. Tavaly 1,3 millió éjszakát töltöttek magyar vendégek az országban, ez 60 százalékos csökkenést jelentett a tavalyelőtti, közel 3,3 millióhoz viszonyítva.

Ez is érdekelhet:

Mutatjuk, miért érdemes a Balaton helyett Tokaj felé venned az irányt!

Gyönyörű természeti örökség, lenyűgöző borok, izgalmas egyéniségek. Tokaj megér egy utat, vagy akár többet is. Bebizonyítjuk, hogy miért.

(Forrás: MTI)

magyar | magyarország | Horvátország | turizmus | horvát

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom