Kiderült, mennyi magyar nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást

Az Eurostat felmérést készített arról, hogy az egyes európai országokból mennyien nem engedhetnek meg maguknak egy egyhetes nyaralást.

A listán a legjobban a luxemburgiak állnak, akiknek mindössze 7,6 százaléka nem tud elmenni nyaralni, majd a svédek következnek 10,2 százalékkal. A finneknek, a hollandoknak és a dánoknak egyaránt 12 százaléka nem engedheti meg magának az évi egy hét szabadságot.

A rangsor másik végén a románok állnak, ahol 62,5 százaléka csak álmodozhat az évi hét nap szabadságról, majd Bulgária és Görögország következik, ahol a polgárok 48,8 és 43,8 százaléka nem tud elutazni egy hétre.

A horvátoknak 42, magyaroknak 41 százaléka nem engedheti meg magának a nyaralást, az olaszoknak 34,2, a szlovákoknak 33,8, a lengyeleknek 27,6, a cseheknek 18, a szlovéneknek 16,7, az osztrákoknak pedig 13,8 százaléka van ebben a helyzetben.

Németországban az emberek 21,9 százalékának nem telt vakációra 2022-ben, és az egyedülálló szülők a leginkább érintettek, akiknek 42 százaléka nem tudott nyaralni menni.

Ezek az európai városok meleg szívvel várják az embert egy low budget vakációra, de aki egyáltalán nem tud kiszabadulni, annak is van néhány lehetőség, hogy nyaraláshangulatot csempésszen a hétköznapokba.

(Forrás: Total Croatia News, képek: Getty Images)

felmérés | eurostat | utazás | magyarok | nyaralás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom