Magyarországról is látni lehetett a sarki fényt!

Szerda este fél 11 körül tűnt fel az Időkép webkameráin a csodálatos égi jelenség, és lehet, hogy lesz még benne részünk.

Augusztus 17-én, 22 óra 30 perc környékén a dobai és a Prédikálószéken elhelyezett éjjellátó kamerákon vöröses villanásokként tűnt fel az aurora borealis. A ritka jelenség egy geomágneses viharnak köszönhető, mely egy augusztus 14-ei sorozatos napkorona kilőködés által jött létre és a napokban érte el a Földet.

A töltött részecskék a Földet elérve összeütköznek a magnetoszférában található magaslégköri molekulákkal, kölcsönhatásba lépnek, és változó színek formájában bevilágítják az északi égboltot.

A NOAA előrejelzése alapján a geomágneses vihar a legerősebb, G3-as szintű fázisát csütörtök hajnalban érte el, de csütörtökről péntekre virradóan is G2-es vihart prognosztizálnak. Az ilyen viharok technológiai hatása csekély, de kisebb problémákat tudnak okozni rádiókban, műholdakban, elektromos hálózatokban és a GPS-ben. Nagyobb bajok leginkább négyes erősség felett adódhatnak.

A viharok pozitív hatása viszont, hogy a délebbi szélességeken is láthatóvá teszik a sarki fény színes nyalábjait ehhez persze a vihar szerencsés időzítésén kívül tiszta égbolt és fényszennyezés mentes kilátás is szükséges. Legutóbb márciusban volt példa ilyesmire.

Ha messzebbre is elmennél a sarki fényért, akkor erre a vonatra érdemes felszállnod, vagy ezt az Airbnb-t lefoglalnod.

(Forrás: Időkép, képek: Unsplash)

aurora borealis | magyarország | sarki fény | északi fény

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom