A kiterjesztett vízumprogramnak köszönhetően már Málta is tárt karokkal várja a távmunásokat, így hamarosan akár csodálatos strandjainak valamelyikéről is dolgozhatunk.
Málta legfeljebb egy évre adja meg a Nomad névre keresztelt tartózkodási engedélyt, amelyet az Európai Unión túl például az Egyesült Államokból érkező digitális nomádok is igényelhetnek.
A jelentkezésnek természetesen vannak feltételei: koronavírus elleni oltással kell rendelkezniük, igazolniuk kell, hogy távolról dolgoznak, ráadásul olyan cégnél, amelynek a székhelye nem Máltán található.
Azok, akik egy évnél tovább maradnának a szigetországban, kérvényezhetik majd vízumuk megújítását. A tájékoztatás szerint kifejezetten várják azokat a személyeket, akik a technológia segítségével távolról is tudnak dolgozni, emellett pedig kedvük van egy új országot és annak kultúráját felfedezni.
És hogy mi minden szólhat Málta mellett? A mediterrán életmód, a szélessávú internet, a fejlett egészségügyi szolgáltatások, az angol mint hivatalos nyelv, amely feltehetően megkönnyíti majd a jelentkezők dolgát akkor, amikor a helyiekkel kell kommunikálniuk. Mindemellett Málta partjainál kristálytiszta víz várja a digitális nomádokat.
Ahogy arról a Roadster is beszámolt, az európai távmunkások számának növekedése miatt Spanyolország is úgy döntött, csatlakozik Görögországhoz, Horvátországhoz, Észtországhoz, valamint Georgiához, és digitális nomád vízumot vezet be. A tizenkét hónapos tartózkodási idő alatt a vállalkozók adókedvezményeket is kaphatnak.
(Forrás: Travel + Leisure, fotók: Getty Images)
digitális nomád | utazás | nagy sztori | távmunka | home office | távmunkás
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító repülőgép nem messze New York-tól
Mennyit tudsz Montenegróról? Teszteld tudásodat a Balkán egyik legszebb országáról!
Ez az Amalfi-part 10 legszebb települése
A híd, amitől annyira félnek az autósok, hogy inkább sofőrt fogadnak
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
