A kedvenc reggelizőnk, borboltunk és ázsiaink már a küszöbig jön

Pár éve annak is örültünk, ha egy jó pizzát tudtunk rendelni, ma kapkodjuk a fejünket a bőség zavarától. Mégis, sokáig akadt egy piaci rés: olyan helyekről – éttermekből, boltokból, reggelizőkből – is tudjunk rendelni, ahonnan egyébként nem.

A Woltnak köszönhetően – akik saját csapatukkal leveszik a vendéglátóhelyek válláról a házhozszállítás terhét – rengeteg igényes hely iratkozott fel a házhozszállítók listájára. Fine dining éttermektől persze ezentúl se várjuk, hogy lemondva a minőségről és az extra tálalásról, dobozban küldik majd a Wellington-bélszínt, ha épp úgy szeretnénk.

De így is bátran szemezgethetünk fejedelmi reggeliket, egészséges ebédeket vagy épp borokat kínáló helyek között. Mutatjuk a három kedvencünket!

1# Á la Maison Grand

A belváros egyik legelegánsabb reggelizőhelye néhány évvel ezelőtt hozta el az Insta-kompatibilis brunchok varázsát a belvárosba, és azóta is dübörög.

A látványos, francia reggelik mellé az Á la Maison Grandban ízléses és letisztult enteriőr társul, de ha mégis elkerülnénk például a hétvégi tömeget, akkor pár gombnyomással akár szobaszervízt is kérhetünk.

Az Á la Maison étlapjáról olyan finomságokat rendelhetünk, amihez az reggeli nyújtózkodást egész biztos, szorgos konyhai mozdulatokra kellene cserélnünk. Házhoz szállítáják például a franciák híres reggelijét, a Croque Madame-ot vagy a Croque Monsieur-t is, de kérhetünk akár Acai bowlt, Florentin tojást vagy lecsót is.

Egy biztos, ilyen jó reggelihez jutni otthon még sosem volt ennyire egyszerű...

2# Bortársaság

A kedvenc borkereskedőnk egy-két napon belül az egész országban házhoz hozza a borokat – 15000 forint felett ráadásul ingyen –, de mi a helyzet akkor, ha este kilenckor beugrik pár haverunk, és üres a borhűtő?

Erre az égető problémára hozott megoldást az együttműködés, hiszen így – szűkített kínálatból ugyan, de – körülbelül fél órán belül hűtött borokhoz és pezsgőkhöz juthatunk.

A Bortársaság aktuális havi kínálata mellett – amiben most Bott Frigyestől és a St. Andrea Birtokról is találunk borokat –  minden hónapban frissül a 4-5 tételes pezsgőkínálat is, amit délelőtt 11-től este 10-ig bármikor megrendelhetünk.

3# Padthai Wokbar

Úgy tűnik, a város egyik legfelkapottabb thai gyorséttermének tulajdonosai meghallották a padthai-rajongók legnagyobb vágyát: a Woltnak hála már elég csak néhány gombnyomás a telefonunkon, és kb. fél óra múlva otthon vagy akár a Duna-parton is kóstolhatjuk a kedvenc kombinációnkat.

A Padthai rendelhető fogásai alig-alig térnek el az üzletekben kaphatóktól, a minimális változtatást minőségi szempontok indokolták – a leves és a palacsinta nem lenne ugyanaz, mint a wokbarokban, így azok nem kerültek fel az online rendelhető listára.

A legnagyobb fanatikusoknak a házhozszállítás mellé még egy jó hír: a pesti Corvin sétányt és a győri Árkádot is beveszi az ázsiai étteremlánc.

(Fotók: Socially/Puskás Nóri)

terjeszkedés | netpincér | étterem | wolt | ázsiai konyha

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom