Idén biztosan nem Massimo Botturáé lesz a világ legjobb étterme

Az egyik legbefolyásosabb gasztronómiai figura nem fog címet védeni a World’s 50 Best Restaurantson.

Tavaly a nagy hatású Bottura modenai étterme, az Osteria Francescana lett az első a Deloitte által összeállított, hatalmas presztízsértékű listán, melyet nagyjából ezer, nemzetközileg elismert szakember, valamint autentikus világjáró ínyencek, ételkritikusok és egyéb gasztroszakértők szavazatai alapján készítenek el.

A 2016-ban és 2018-ban is legjobbnak választott Bottura helye az indoklás szerint szenvedélyes modernséggel ötvözi a hagyománytiszteletet, elképzeléseit pedig régimódi ízekkel tálalja.

Az új szabályok értelmében ebben az esztendőben, ha akarna sem indulhatna Bottura Osteriája, ugyanis 2019-től immáron nem vehetnek részt a korábbi győztesek a World’s 50 Best Restaurantson. Létrehoztak viszont egy afféle hírességek csarnokának megfelelő kategóriát Best of the Best néven, melyen természetesen a klasszikus itáliai konyha receptjeit szürreális módon újraértelmező olasz sztárséf is a jelöltek között kapott helyet.

Bottura továbbra is a csúcsgasztronómia egyik leginspirálóbb figurája

A Fine Dining Lovers-nek adott rövid interjújában Bottura elmondta, hogy egyrészt támogatja a változásokat, másrészt az étteremnél megtisztelésként veszik a szerepvállalást a közösségben. Szerinte egyik kollégája sem azért kezdett el vendéglátással foglalkozni, hogy díjakat nyerjen, de kiemelte a séfek és más gasztronómiai szakemberek által alkotott közösség erejét és szenvedélyét. Úgy véli, kortársaival együtt a következő nagy generációhoz tartoznak, és reméli, hogy tehetségükkel pozitív hatással lesznek a világra.

(Fotók: Getty Images, Unsplash)

massimo bottura | sztárséf | fine dining | Modena | étterem

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom