Close
Mauin csupán előzetes regisztrációval lehet megnézni a világ legszebb napfelkeltéjét

Mauin csupán előzetes regisztrációval lehet megnézni a világ legszebb napfelkeltéjét

Nemcsak korán kell kelni, hogy aranyat leljünk Mauin, hanem előre gondolkodni.

A Hawaii-szigeteken már napfelkelte-turizmus is létezik. A Haleakala napfelkelte ugyanis rendre az erre szakosodott listák (bizony, ilyen is van) első helyén szerepel – nem véletlenül nevezte Mark Twain a “legfenségesebb látványnak”, amit valaha látott. Ahhoz viszont igencsak ébernek kell lennünk, hogy mi is részesüljünk az élményben.

Kizárólag előzetes regisztráció után lehet gyönyörködni a megkapó látványban a vulkán tetején, mert az utóbbi időben megsokszorozódott az odalátogató turisták száma, és a személyzet már nem bír annyi embert fogadni. Előfordult, hogy egyszerre ezren tobzódtak a csúcson, ami értelemszerűen komoly biztonsági kockázatot jelentett, az egymást taposó tömeg ráadásul kárt tett a különleges növényzetben is.

A park igazgatósága szerint mindezért a közösségi média a hibás,

mert az Instagramon és a Facebookon megosztott bámulatos képek hatására még többen érkeztek az addig is zsúfolt Maui szigetére.

A korlátozás értelmében reggelente csupán százötven autó mehet fel a kilátóhoz (ennyinek van hely), a regisztrációs díj pedig járművenként egy dollárba kerül (a parkbelépő ára húsz dollár). A foglalást a bejáratnál papíron kinyomtatva kell bemutatni, és természetesen a személyi okmányokra is szükség van. Maximum hatvan napra előre lehet helyet foglalni, ám a korlátozás kizárólag napfelkelte idejére, a hajnali három és reggel hét óra közötti időszakra, valamint az egyéni turistákra vonatkozik (a szervezett csoporttal érkezőknek nem kell aggódniuk).

Az idejében tett foglalás sem garantálja viszont a csodás napfelkeltét, hiszen a park nem tudja biztosítani a tökéletes időjárási viszonyokat. Pénzvisszatérítés pedig nincs.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Getty Images)

korlátozás | napfelkelte | maui | hawaii | legszebb

FOLYTASD EZZEL

A luxus új szintje a Balatonnál – Ilyen a LUA Resort télen

Fantasztikus őszi ízek és otthonos hangulat – Így varázsolt el minket a Macesz Bisztró

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!
Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram