Close
Nem engedték be Németországba a MÁV egyik nemzetközi járatát

Nem engedték be Németországba a MÁV egyik nemzetközi járatát

Nem vette át a magyar szerelvényt a német személyzet, háromszázötvenen találták magukat a cseh határállomás peronján.

Kellemetlen élményben volt részük azoknak, akik május 7-én utaztak a Hungária EuroCityvel Hamburgba. Az IHO úgy tudja, hogy a cseh–német határállomáson

a vonat kísérőszemélyzetének cseréjekor derült ki, hogy az egyik kocsiban nem működik a légkondi, és az egyik ablak felső, billenő része kitörött.

A kép illusztráció

A szerelvény kifogásolható műszaki állapota miatt a DB személyzete elutasította a vonat átvételét, az nem folytatta útját. Az eset miatt körülbelül háromszázötven utas maradt a děčíni állomás peronján azzal, hogy oldják meg a továbbutazást, ahogy tudják.

A decini állomás

Már nem először történt hasonló a német határnál, a németeknek ugyanis nemcsak a magyar szerelvénnyel vannak gondjaik: tavaly nyáron több alkalommal is megesett, hogy a németek a Prága felől érkező EC-vonatot nem engedték be az országba, mert az vagy hiányzó kocsival közlekedett, vagy nem volt rajta étkezőkocsi.

Az utóbbi időben a németországi közlekedést gyakran akadályozták sztrájkok, azonban amikor járnak a vonatok, pénztárcabarát módon utazhatunk, rajtuk.

(Forrás: IHO, 24.hu, képek: Getty Images)

hamburg | máv | Németország | Hungária EuroCity

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Drónok csapódtak az M3-as autópályára, lezárták a szakaszt a nyomozók

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram