Close
Jönnek a csíkos ülések és a Nejlon Piroska: negyven éve nem utaztunk úgy, ahogy most tehetjük

Jönnek a csíkos ülések és a Nejlon Piroska: negyven éve nem utaztunk úgy, ahogy most tehetjük

Szombaton és vasárnap régi vonatokon és buszokon ringatózhatunk nosztalgikus hangulatba a MÁV idei első retrohétvégéjén, április 15-én és 16-án.

Idén az M41-es Csörgő 50 éves évfordulóját ünnepli a vasút, a rendezvénysorozat első programjaként pedig Miskolc és Tornanádaska között robognak a régi mozdonyok, méghozzá korhű kocsikkal, kétféle retroszerelvényen. Az egyik három fülkés poznani (Bo és Bko 20-37), a másik kék Bhv kocsikból (20-07) áll majd, és az utóbbihoz egy közelmúltban felújított, különleges retroüléshuzatos Bhrv (20-05 503) kocsi is csatlakozik.

Szombaton az InterCitykhez tervezett, Samu névre keresztelt és mindössze három példányban készült BVmot motorvonat szállítja a Mátra InterRégió utasait Budapest és Gyöngyös között  és egyben csatlakozik a Volánbusz retronapjához is. A részletes menetrend a MÁV oldalán található.

Ennek keretében többek között olyan buszlegendákkal tehetünk egy kört a városban, mint a kívül-belül teljesen felújított Ikarus 30, amelyet annak idején

a népnyelv Nejlon Piroskaként emlegetett, miután nyáron a tetőablakain át betűző napsugarak hamar felmelegítették az utasteret, és az emberek úgy izzadtak benne, mint egy nejloningben.

Ez volt az Ikarus első, tömegesen gyártott járműve, amellyel a II. világháború utáni évtizedben a kistelepüléseket bekapcsolták az ország vérkeringésébe. Mára ez az egy működőképes példány maradt belől az országban.

Az ezredik Nejlon Piroska fekete-fehérben

De ott lesz az Ikarus 556-os, vagyis Bikarus emeletes busz is, amely tavaly öt évtized után újult meg, majd Pécsre került, ahol 1969 és 1976 között teljesített szolgálatot. Emellett számtalan veterán járművet járhatunk körül és megnézhetjük a 24 egykori megyei busztársaságnak emléket állító pop-up kiállítást is a hatvani Volán-telepen, ahol filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetés. Részletek a Volánbusz oldalán olvashatók.

A retrojárművek rajongóinak tervezték ezt a különleges lakóautót, de ez a régi repülő is kellemes időtöltést tartogat, különösen a benne berendezett koktélbárnak köszönhetően.

(Forrás: MÁV, Magyarbusz, képek: MÁV, Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény/Fortepan/Wikimedia Commons)

retro | volán | nosztalgiajárat | retrohétvége | máv

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

A kiváló borok és világhírű steakek hazája is megnyitja kapuit a távmunkások előtt

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram